A Nagykanizsai Városvédő Egyesület gondozásában jelent meg Saffer Szilvia tanulmánya

Az értékes és hiánypótló tanulmány a Nagykanizsai Hon­ismereti Füzetek sorozatban látott napvilágot, dr. Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója a könyvhöz írt utószavában ekképp méltatja a szerzőt és kötetét: 
„Saffer Szilvia munkája olyan emlékekre hívja fel a figyelmet, melyek mind a mai napig velünk élnek, mindennap láthatjuk őket, üzenetük és történetük azonban a hétköznapokban elhalványult. A nagykanizsai izraelita temető részletes művészettörténeti bemutatása, a sírkövek és ábrázolásaik mélyreható elemzése egy különleges időutazás.” 

– Tanítónőként dolgozom a Somssich Antal Általános Iskolában, a tanulmányt 21 éves koromban írtam, amikor a tanítóképző főiskolán végeztem, ez volt a záródolgozatom – árulta el Saffer Szilvia. – Igyekeztem a legjobb tudásom szerint foglalkozni a témával, amit nem én választottam, hanem az választott engem. Ugyanis a kevés számú szakmai témáról és az azokat jegyző konzulensekről lemaradtam, így kerültem Takács Éva konzulenshez. Hozzá a történelmi témák tartoztak, így választottam helytörténetet annak reményében, hogy kicsit én is hozzátehetek a város történelméhez. Könyvtárakban, levéltárakban kutattam, de sajnos elég kevés anyagot találtam, aztán felkerestem zsidó embereket, akik meséltek a múltról, s természetesen, többször kilátogattam az izraelita temetőbe is. A fényképek elkészítésében volt tanárom, Lengyák István segített, mert abban az időben nekem még nem volt annyira profi fényképezőgépem… A záródolgozatra nagyon jó minősítést kaptam, öröm volt a szívemben emiatt, meg amiatt is, hogy elkészülhetett. Ha abban, aki a most megjelent tanulmányt elolvassa, pusztán az megfogalmazódik, hogy vigyázni kell értékeinkre, templomainkra, temetőinkre s valamennyi gyönyörű épületünkre, akkor már nem írtam meg hiába. 

A kötetből kiderül: Nagykanizsán az első zsidó imaház is uradalmi birtokban lévő épületben jött létre. Híres rabbijuk Lőw Lipót, a magyarosítás és a modernizálás élharcosa volt. Az ő idejében szólalt meg először Magyarországon zsidó templomban orgona. 1830 körül kórházat, 1832-ben magyar nyelvű zsidó iskolát építtettek. 1821-ben templomot avattak. 
A szerző részletekbe menő, művészettörténeti adatokkal teli képet ad az izraelita temetőről és a benne fellelhető sírkövekről, síremlékekről, sztélékről, obeliszkekről, szarkofágokról, illetve szarkofágutánzatokról. Érdekességként azt is megtudhatjuk, hogy habár a laikusok azt gondolhatják, hogy a zsidó temetők jelképfaragványai közül minden bizonnyal a Dávid-csillag a leggyakoribb szimbólum, a kanizsai izraelita temetőben meglepően kevéssel találkozunk. Ellenben gyakoriak például az életfa-ábrázolások. Saffer Szilvia konkrét sírhelyekről is írt, ezek sorában a gelsei Gutmann család sírkápolnáját mint a historizáló stílus talán legszebb példáját, a millenniumi építészet egyik ékkövét említi. 

A kötet zárszavában a szerző azt írja: „Ma a temető kissé jobb állapotban van, mint az 1950–60-as években, de összehasonlíthatatlanul elhanyagoltabb, mint amikor még 2000-nél több zsidó felekezetű ember élt Nagykanizsán. A hajdan gyönyörű sírkert nagyobb odafigyelést igényelne és érdemelne a várostól. Hiszen egy élő művészettörténeti kincsesbánya, ami sok érdekeset rejt az utókor számára, a visszapillantás lehetőségét a múltba, a város hagyományába.”