Állásbörzét szerveznek

2022.04.30. 06:50

Tungsram-leépítés: Cseresnyés Péter a munkaerőpiaci programról

– Kétségtelen tény, hogy a Tungsram létszámleépítéssel kapcsolatos bejelentése nehéz helyzetet teremt sok család számára, de jómagam azon vagyok, hogy ezek a gondok csak átmenetiek legyenek – mondta Cseresnyés Péter orszá­g­gyűlési képviselő, aki átfogó, nemcsak a jövőben elbocsátandó dolgozóknak, de magának a Tungsramnak is támogató programot dolgozott ki.

Pásztor András

Cseresnyés Péter: Nagy a munkaerőigény Kanizsán

Forrás: ZH

– Sajnálattal értesültem a Tungsram Operations Kft. lét­számleépítésre vonat­kozó döntéséről – kezdte a képviselő, majd hozzátette: bár a cég, mint minden piaci szereplő, a versenyszféra kockázati hatásainak van kitéve, fontos megemlíteni, hogy az elmúlt években jelentős kormányzati támogatást kapott a megfelelő működtetésért. 

– Most úgy tűnik, a külső körülmények, a megnövekedett energiaárak, a Covid-helyzetből adódó negatív következmények és nem utolsósorban a szomszédunkban zajló háború jelentős nehézségek elé állította a vezetést. 

Cseresnyés Péter jelezte: amikor szembesült a cég által meghozott döntéssel, szinte minden lehetséges megoldást felkutatott. A háttérben számos egyeztetést kezdeményezett, hogy a kialakult helyzetben valódi segítséget kapjanak a tungsramos dolgozók. 

– A napokban kidolgoztam egy olyan komplex munkaerőpiaci programot, melynek keretében az lenne a cél, hogy az elbocsátandó dolgozóknak egy állásbörzén, még a munkaviszonyuk ideje alatt lehetőséget tudjunk biztosítani arra, hogy a városban lévő munkáltatóknál a felmondásuk után azonnal el tudjanak helyezkedni – hangsúlyozta a képviselő, aki hozzátette: jelenleg 600-700 főre vonatkozóan van széles körű munkaerőigény Nagykanizsán, és a nemrég bejelentett vagongyár is 1300-1500 fő foglalkoztatását tervezi. 

– Az érintett munkavállalók a közeljövőben konkrét és aktuális állásajánlatokat fognak kapni, az említett állásbörzén személyesen tudnak majd egyeztetni több munkáltatóval. 

Cseresnyés Péter jelezte: minisztériumi szinten is egyeztetett már a lehetséges munkaerőpiaci programok igény­bevételéről, forrást biztosíthatnak a szükséges átképzésekhez is. Ebben a Nagykanizsai Szakképzési Centrum is partner. 

– Az új munkalehetőség, illetve az átképzés biztosítása mellett a Tungsram előtt nyitva áll a lehetőség, hogy olyan pályázatokon induljon, amelyek állami, önkormányzati és intézményi energiaracionalizálást valósítanak meg – tette hozzá Cseresnyés Péter, aki úgy fogalmazott: bár egy önkormányzatnak vajmi kevés beleszólása van egy vállalat gazdaság- vagy létszámpolitikájába, mégis reméli, hogy a kanizsai képviselő-testület most egységes, támogató magatartást tanúsít e témakörben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában