Dél-zalai Kék Virág Túracsapat

2022.04.04. 10:00

Gyógyító növényekkel is megismerkedhettek Magyarszerdahelyen

A hideg, néhol barátságtalan idő ellenére márciusban számos programon vettek részt a Dél-zalai Kék Virág Túracsapat tagjai.

Horváth-Balogh Attila

A túrázók a Szent Kristóf pihenőhelyen Fotó: ZH

Mint arról Lőrincz Sándor túravezető lapunkat tájékoztatta: március 5-én húszfős csapattal járták be a már hagyományos nőnapi medvehagymatúra útvonalát. A reggeli mínusz öt fok ellenére a szokott helyen még medvehagymát is találtak. A túra végén vidám hangulatú szalonnasütéssel fejezték be a programot a Szent Kristóf pihenőhelyen. Lelkes Kék Virágok kis csapata március 12-én, szombaton – kihasználva a napsütéses tavaszi időt – a Kerka és a Mura folyók találkozásánál járt, 16 kilométert téve meg. Március 14-én ugyanez a csapat a vétyemi erdőben túrázott, ahol megcsodálták az erdő alját beborító tőzikemezőt és az ősbükköst. Március 15-én megtartották a már hagyományos Egry József túrát, melyre 52 fő jött el. Zalakarosról a Csigatúra tanösvény érintésével sétáltak át Zalaújlakra, ahol részt vettek az önkormányzat ünnepségén; a szervezők megemlékeztek Egry Józsefről, a falu híres szülöttéről is. A rendezvény végén koszorút helyeztek el az emlékház falán. Március 19-én két rendezvényen is érdekelt volt a túracsapat: egy hatfős társaság a Keszthelyi-hegységben járt, ahol részt vettek a „Lepke teljesítménytúrán”, aminek 15 kilométeres szakaszát sikeresen teljesítették. Tizenöt fő pedig a „Gyógynövény a természet ajándéka” című programon vett részt, amelyet Magyarszerdahely önkormányzata szervezett a szőlőhegyen, ahol a túrázók gyógynövényes szakember vezetésével ismerkedhettek meg számos gyógyhatású növénnyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában