Erősen leromlott az állapota

2022.04.08. 14:00

Eladásra kínálják a kanizsai Citromszigetet - Értékbecslés híján nem tudni, mennyi pénzt remélnek az épületért

Eladná az önkormányzat az egykori József főherceg laktanyát, azaz a Citromszigetként elhíresült épületegyüttest. A közel 2.5 hektáros területen lévő épületek állapota erősen leromlott, ráadásul az ott működő hajléktalan szállónak is helyet kellene találni, ha akadna érdeklődő az ingatlanra.

Pásztor András

Az épület két éve üresen áll, a bérlakásokból már kiköltöztették az embereket

Forrás: ZH Archívum

A Dózsa György utca 73-75. szám alatt lévő eklektikus stílusú épületegyüttes eredetileg a 20. honvéd gyalogezred számára épült, s egészen a II. világháború végéig a katonák szállása volt. Aztán 1956-tól az 1970-es évek végéig egyik felében kesztyűgyár működött, míg a másik felében állami bérlakásokat alakítottak ki. A 30-100 négyzetméteres korszerűtlen lakásokból az 1970-es évktől indult meg az elvándorlás. A Magyar Vöröskereszt 2000-től átmeneti otthont működtet az egyik szárnyban, illetve 2005-ben egy köztisztatásagi fürdőt és mosodát is kialakított az önkormányzat az épületben. Az ingatlan kezelésével megbízott Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. két évvel ezelőtt az utolsó bérlőt is elköltöztette az épületből, ám a lezárt lakásokat rendre feltörték, tavaly pedig három gyújtogatás is történt, melyek komoly károkat okoztak az épületben.

 

A kanizsai önkormányzat márciusban vitatta meg az épületegyüttes további sorsát. Három javaslat került az asztalra, az átfogó felújítás, a bontás, illetve az értékesítés.

 

Az épületegyüttes teljes felújítása inkább csak a vágyak megjelenítését szolgálta, reális esély ugyanis nem mutatkozik ezen javaslat megvalósítására. Már csak azért sem, mert a jelenlegi árakkal számolva is közel nettó 6.5 milliárd forintba kerülne a felújítás, de ha az építőanyag árak rohamos emelkedésével kalkulálunk akkor ez a szám közelebb van a 10 milliárd forinthoz. Egy ilyen beruházást önerőből képtelen finanszírozni az önkormányzat, ehhez mindenképpen kormányzati támogatásra lenne szükség. És persze új funkciót is kellene találni az ingatlannak, lehetőség szerint olyat, ami bevételt is termel.

 

A második javaslat az épületegyüttes bontására, illetve a telek eladására vonatkozott, ám mint kiderült: a bontás költségigénye is eléri a 600-800 millió forintot, mely összeg kifizetését szintén nem tudja finanszírozni az önkormányzat.

 

A harmadik javaslat az ingatlan értékesítésére vonatkozott, így legalább némi bevételre is szert tehetne az önkormányzat, ám az épületegyüttes értékbecslése még nem történt meg. Ettől függetlenül ezt a javaslatot fogadta el a közgyűlés. Az ingatlant tehát rövidesen eladásra hirdeti meg az önkormányzat, ám ha akad érdeklődő, netén vevő, akkor mindenképpen gondoskodni kell a hajléktalan szálló elköltöztetéséről is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában