Játékok a biztonságért

2022.04.08. 08:00

Egy évig az egerszegi Kölcseyben őrzik a vetélkedő vándorkupáját (videó)

Ismerjék fel a veszélyes helyzeteket, és legyenek képesek megfelelő döntéseket is hozni a megelőzés érdekében, vagy ha megtörtént a baj, akkor segítséget nyújtani.

Arany Gábor

Csóbor Patrik (Csány) is tanúsíthatja: „részegszemüvegben” nem könnyű végigtekerni a szlalompályán

Forrás: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Röviden így foglalható össze annak a vetélkedőnek a célja, amelyet a városi diákhét részeként szerveztek meg a középiskolás éveiket kezdő, 9. osztályos tanulók számára. A Játék a biztonságért bűnmegelőzési vetélkedő az 1999-ben Nagykanizsán útjára indított Veszélyvágta prevenciós program hagyományait követi, ahogy erről érdeklődésünkre Tóth László őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője, a vetélkedő fő szervezője beszámolt. Az önkormányzat, a tűzoltóság, a Vöröskereszt, a rendőrség, a városi televízió és az áldozatsegítő szolgálat közreműködésével megrendezett Játék a biztonságért vetélkedő résztvevői a városban tíz helyszínt kerestek fel, ahol különböző feladatok vártak rájuk. Egyebek mellett a Vöröskeresztnél bűncselekmény miatt sérült személynek nyújtottak elsősegélyt, a Dísz téren a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ügyességi feladatok vártak rájuk, és foglalkoztak a házibulik veszélyeivel, meg az iskolai balhék kezelésével is. 
 

A vetélkedő zárásaként a Dózsa-pályán lovas, kutyás és elsősegély-nyújtási bemutató várta a résztvevőket, és itt adták át a nyertesnek járó vándorkupát is, amelyet egy éven át a Kölcsey-gimnázium diákjai őrizhetnek. A tanulók jutalma emellett egész napos belépő az Aquacitybe. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában