Megérdemlik a tiszteletet

2022.04.05. 11:30

Az elesett katonákra emlékeztek Zalaegerszegen a hősi temetőben

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott tegnap délután a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének Zala Megyei és Zalaegerszegi Szervezete a szovjet hősi temetőben.

Mozsár Eszter

A szlovén Boris Budin, Simon Evgen és Fticar Stefan először vett részt a megemlékezésen, mellettük Hóbor József.

Fotó: Katona Tibor

Magyarországot hetvenhét évvel ezelőtt, 1945-ben szabadította fel a szovjet Vörös Hadsereg a német megszállás alól – mondta el a rendezvényen a korabeli eseményekről Hóbor József, a MEASZ Zala megyei elnöke. 
– Ebben a temetőben közel hatszáz, a Szovjetunió területeiről idevezényelt és nálunk elesett katona nyugszik – említette Hóbor József. – Az utódaik ma véres háborút vívnak egymással, azonban mi különbséget tudunk tenni a felszabadító harcok és a jelenlegi, gyarmatosító háború között. Ezzel a megemlékezéssel egyben fejet hajtunk a II. világháborúban elesett magyar katonák, állampolgárok és az elhurcolt zsidók előtt. Egyszerre vagyunk antifasiszták és antikommunisták, mert tudjuk, hogy a szélsőségek a polgári jövő lehetőségét akadályozzák meg. Nekünk kötelességünk arra figyelmeztetni mindenkit, hogy semmilyen diktatúra nem térhet vissza. 

 

 


A lendvai, muravidéki egyesületek nevében a Nemzeti Felszabadító Harc Értékeiért Harcosok Szövetségének alelnöke, Fticar Stefan elmondta: most először vannak Zalaegerszegen, ám szeretnék tartani a kapcsolatot a zalai társszervezetekkel. Április 4. számukra is a felszabadítást, a világháború befejezését jelenti. 
A rendezvény végén a felszólalók mellett a helyi zsidó hitközség és a szocialista párt tagjai helyezték el koszorúikat az emlékműnél.  
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában