Nagy a tét

2022.03.24. 13:19

Nagy Bálint: Egyedül a Fidesz jelent jövőképet

Óriási a közelgő választás tétje – jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a zalaszentlászlói fórumot megelőző sajtótájékoztatón.

Péter B. Árpád

Nagy Bálint és Hollik István arról is beszélt a sajtótájékoztatón: a Fidesz nem hagyja belesodródni az országot a háborúba

Szerinte a Keszthely központú választókerület egyértelmű nyertese a Fidesz-KDNP elmúlt 12 éves kormányzásának, s ugyanez elmondható az ország egészéről is. Emlékeztetett: „akik ma kérik az emberek bizalmát a baloldalról, korábban súlyos károkat okoztak, aminek a baloldali szavazók is a vesztesei voltak”.

 

Az orosz-ukrán háború kapcsán Hollik István azt mondta: abból ki kell maradnunk.

 

A Makovecz Faluház bővítését Bohár István László polgármester (jobbra) mutatta be Nagy Bálintnak és Hollik Istvánnak

 

– Nem fogjuk megengedni a baloldalnak, hogy felelőtlen mondatokkal belesodorja a konfliktusba Magyarországot. Ez azért is fontos, mert ha nincs biztonság, nincsenek fejlesztések sem. Mi kitartunk álláspontunk mellett, s nem hagyjuk, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg, éppen ezért nem támogatjuk azt sem, hogy az energiaszektort bevonják a szankciók körébe. 

 

Nagy Bálint, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje kiemelte: a választás tétje az is, hogy „folytatódik-e a megkezdett munka, s megvédjük-e az eddig elért eredményeket”.

 

 

– Tudjuk jól, hogy 2010 előtt a Gyurcsány által akkor is és most is vezetett baloldal mit okozott a vidéki falvaknak, városoknak – szögezte le Nagy Bálint. – Bevezették például a kihalásra ítélt település fogalmát, óvodákat, iskolákat kellett bezárni a politikájuk miatt. A negatív folyamatot a Fidesz-KDNP az ellenkezőjére tudta fordítani, hiszen nagyon sok helyen megállt a népességfogyás, sőt, elindult egy pozitív folyamat, amelyhez kapcsolódóan a kormány sorra újítja fel és bővíti az oktatási-nevelési intézményeket. Mindezzel komoly jövőképet ad nekünk, vidéken élőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában