Különleges bánásmód

2022.03.01. 15:06

Impozáns szolgáltató központ nyílt a fogyatékkal élők részére Becsehelyen

Az alapszolgáltatási feladatok ellátása érdekében, valamint az ellátott fogyatékkal élők fejlesztő foglalkoztatásának megvalósítására nyílt meg a becsehelyi Kivi Szolgáltató Központ. A helyszínen kedden nyílt napot tartottak.

Benedek Bálint

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége "A Holdfény otthon kiváltása Nagykanizsán" elnevezésű projektjének keretében nyitotta meg nemrégiben a szolgáltató központot. A nyílt napon a főigazgatóság vezetői, munkatársai, Cseresnyés Péter államtitkár és Németh Géza polgármester megnézhették a kívül-belül felújított impozáns épületet.

 

Az ünnepségen, Cseresnyés Péter köszöntő beszédében kiemelte: egy korábbi fejlesztés gyümölcseként olyan intézmény készült el, ami a társadalom különleges odafigyelését kérő embertársaink számára biztosít különleges bánásmódot, lehetőséget.

 

- Az elkészült komplexum bizonyítéka annak, hogy 2010 óta Zala megyében is kiemelt figyelmet, törődést kapnak a fogyatékossággal élők - mondta. - Egyfajta paradigmaváltás után a nagy intézmények, tömeges ellátása helyett a szociális intézményhálózat a megújulás, az ellátottak számára nagyobb önállóságot, felzárkóztatási lehetőséget nyújtó lakásotthon létesítések útjára lépett. Az ellátórendszer fejlesztése annak a következetes vidékpolitikának köszönhető, ami nem a fővároson kívül élő magyarok sértegetésével foglalja el magát, hanem egyformán értékes tagjaként tekint mindenkire. Ezért is kaphatott ez a komplex projekt 630 millió forint az elmúlt években.

 

Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének igazgatója a támogatott lakhatásokról és a központról is szólt.

 

- Az elmúlt évek legnagyobb szociális fejlesztési programja valósult meg Zala megyében - folytatta. - Összesen 261 fő olyan lakónk van, akik korábban 50 férőhelyesnél nagyobb intézményben élt. Az állami fenntartásban a megyében lévő férőhelyek 20 százaléka korszerű és modern, családias környezetben, támogatott lakhatásban működik. A messze földön híres becsehelyi kiviről kapta a nevét a szolgáltató központ, mely tavaly elkészült, ám a járvány miatt eddig mutathattuk be az itt folyó magas szintű terápiás munkát.

 

Hozzátette: a projekt keretében Becsehelyen kettő, egyenként 12 fős házat létesítettek, ezen kívül Tótszerdahelyen, Zalaszentivánon és Nagykanizsán is készültek lakóházak. A kiváltással érintett települések lakói mind befogadóak és elfogadóak az ellátottakkal, akik zavartalanul illeszkedhettek be az új környezetükbe.

 

Németh Géza becsehelyi polgármester szintén üdvözölte a kezdeményezést, s nagyon örül, hogy az egykori úgynevezett polai településrész iskolája újra élettel telik meg. Emlékeztetett: az intézményt még 1927-ben Klebelsberg Kuno, akkori közoktatási miniszter avatta fel. Az épület évtizedekig szolgálta a gyermekek fejlődését, 2010-ben az új iskola építését követően most ismét nemes célokat szolgálhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában