Beruházás

2022.03.08. 14:00

Igény van a bölcsődére, Becsehely vezetősége már felkészült a bővítésre

Tavaly nyáron adták át a letenyei járás egyetlen minibölcsődéjét a dél-zalai településen. ­Németh Géza polgármester már akkor arra készült, hogy az intézményt bővíteni kell.

Horváth-Balogh Attila

Ottjártunkkor a megbetegedések miatt nem voltak teljes létszámban a gyerekek, áprilistól már bővített kapacitással működik az intézmény

Forrás: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Igaza lett. A Becsehelyi Cseperedők Bölcsőde 120 millió forintból épült meg, a beruházáshoz 96 millió forintos támogatást nyújtott a kormány. Nem véletlenül, hiszen az országszerte végbement ilyen jellegű fejlesztések mind azt célozták, hogy növekedjen a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma, illetve hogy az ilyen korú gyermeket nevelők munkavállalását segítse, támogassa. E törekvést az önkormányzat is magáénak vallotta, ezért fogott bele a beruházásba. 

 

 

– Az új intézménnyel a településen minden lehetőség biztosított a fiatalok családalapításához: van ingyenes építési telek, védőnő, gyermekorvos, óvoda, általános iskola, ahol már kihelyezett zeneiskolai tagozat is működik, felnőttháziorvos, gyógyszertár és immár bölcsőde is – jelezte Németh Géza polgármester. – A bölcsődébe most 8 gyermek jár, de eleve úgy gondolkodtunk, látva a kezdeti igényt, hogy felkészülünk a bővítésre. Az épületet úgy terveztettük meg, hogy szükség esetén még egy csoportot el lehessen helyezni benne. Eddig a rendelkezésre álló pluszhelyiséget raktárnak használtuk. Féléves működés után időszerűvé vált az új csoport indítása, a szükséges eszközök beszerzése megtörtént, jelenleg a helyiség átalakítása folyik. Ha minden a tervek szerint alakul – és miért ne történne így –, április elsejétől 15 főre nőhet a Becsehelyi Cseperedő Bölcsődébe járó gyermekek száma.   

Németh Géza polgármester

Forrás: Szakony Attila/Zalai Hírlap

 

 

A polgármester hozzátette: az újabb csoport megnyitásával azért nem várhattak szeptemberig, mert a szülők a lehető leghamarabb szeretnék, ha gyermekük bekerülhetne a bölcsődébe. Az önkormányzat e kérésnek tesz eleget.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában