A község harmincadik borbírálata

2022.03.29. 11:00

Áprilisban 18 millió forintos útfelújítás kezdődik a Söjtör feletti Öreghegyen

Az önkormányzat éttermében rendezték meg a jubileumi, harmincadik söjtöri borbírálatot. A viadalra 65 gazda 43 mintát nevezett, melyek közül 19 kapott arany minősítést.

Varga Andor

A borbírálat 65 résztvevője között sok volt a fiatal Fotó: önkormányzat

Az egybegyűlteket a házigazda Dr. Bakonyi Károly Kertbarát Kör Egyesület elnöke, Soós István köszöntötte, külön üdvözölve a zsűri tagjait: dr. Pálfi Dénest, Varga Esztert és Szabó Lászlót. A felvezetésben elhangzott: a bírálatra benevezett 11 vegyes fehér és 21 fehér-, valamint 3 vegyes vörös, illetve 8 vörösbort egytől egyig helyi gazdák termelték a falu feletti lankákon.

 

A bírálat végén a zsűri 3 bronz, 21 ezüst és 19 arany minősítést osztott ki. A község bora elismerő címet Soós István román szürkebarátjának ítélték oda. A méltatásban elhangzott: örömteli látni, hogy a résztvevők között szép számmal vannak fiatalok is, akik – s ez az oklevelek számán és minőségén is látszik – egyre inkább felzárkóznak a tapasztalt borászokhoz.

 

A rendezvényen a helyi kertbarát kör tevékenységét Könyves Gábor polgármester is méltatta, külön megköszönve a szervezetnek azt a segítséget, amit az egy hektáron elterülő önkormányzati gyümölcsös fáinak metszésével a közösségnek tettek.

 

A programon elhangzott még: áprilisban újabb fontos fejlesztés kezdődik az Öreghegyen – az Agrárminisztérium zártkerti pályázatán nyert közel 18 millió forintból útfelújításokat végeznek el. A polgármester kiemelte: a 2019-es, 10 millió forintból megvalósult sikeres projekt után nyílik újra lehetőség a szőlőhegyi infrastruktúra fejlesztésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában