Díjnyertes applikáció

2022.02.25. 17:30

Tervezik a Hello Keszthely! fejlesztését

Az abszolút fődíjat és Az év kreatív megoldása elismerést is elhozta a Hello Keszthely! applikáció Az év honlapja című versenyről.

Péter B. Árpád

A Helló Keszthely!-közösség néhány tagja a tájékoztatón Fotó: PBÁ

Vozár Péterné alpolgármester tegnap sajtótájékoztatón beszélt erről, kiemelve: kétéves munkával jutottak el eddig, a következő lépés pedig, hogy az applikációt összhangba hozzák a város weboldalával. A felületen többféle szolgáltatást is indítanának, például parkolójegyet vagy strandbérletet lehet majd vásárolni az app segítségével, és szeretnék a civil szervezeteket és a vállalkozókat is bevonni a rendszerbe. A Hello Keszthely! már feltűnt a múlt hétvégi karneválon, s a későbbi városi programoknak egyre inkább része(se) lesz.

 

 

Kovács Szabolcs polgármesteri turisztikai tanácsadó hozzátette: egy éve vezették be a Hello Keszthely! márkát, hogy erősítsék a várost a digitális térben. Az első állomás egy Facebook-oldal volt, mely már több mint 22 ezer követővel és hétezer tagot számláló csoporttal rendelkezik. Az applikáció tavaly ősz óta működik, nagyon sikeres, s a két díj is igazolja, hogy Keszthely jó úton jár. A rendszert turisztikai, közösségi és kulturális funkciókkal bővítenék.

 

 

Tóthi Attila, a fejlesztő Bábelhal Webstudio ügyvezetője arról beszélt: a Balatoni Múzeum ugyancsak általuk készített weboldala különdíjat kapott, így nem túlzás azt állítani: Keszthely tarolt a rangos országos versenyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában