Frissen Zalából

2022.02.03. 06:50

Elkészült az M76-os fenékpusztai szakasza

Egy hónap múlva átadják az M76-os gyorsforgalmi út fenékpusztai, mintegy három kilométeres szakaszát, amely gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a térség közlekedését.

Péter B. Árpád

Nagy Bálint (balról) és Ackerman István projektvezető-helyettes

Forrás: Péter B. Árpád

Erről is beszélt Nagy Bálint, Keszthely polgármestere és a zalai 2. számú választókerület fideszes elnöke a tegnapi sajtóbejáráson. Kiemelte: az M76-os építése Zala egésze számára fontos, hiszen egyrészt biztosítja majd a megyeszékhely és az autópálya közötti közvetlen kapcsolatot, a balatoni térségben pedig javítja a közlekedés minőségét. Mint mondta: ez az itt élők jogos igénye volt, „amelyhez egyre közelebb kerülünk.” 


A most elkészült, mintegy háromkilométeres szakasz Zala és Somogy megye határán húzódik, és a sztrádától közvetlen összeköttetést biztosít az ideiglenes, Sármellék közelében lévő körforgalomig, ahonnan folytatódik majd az építkezés. 


– Már ez a szakasz is garantálja, hogy megoldódjon a nyári szezonban gyakran tapasztalt torlódások, dugók problémája, s persze ezzel együtt növekszik a térség közlekedésbiztonsága is – hangsúlyozta Nagy Bálint, leszögezve: az M76-os az egyik legfontosabb, legtöbb embert érintő beruházás a megyében. 
A politikus emlékeztetett: a főszezonban eddig Keszthely közelében rendre torlódás alakult ki az autópálya és az északi part felől is, ami ezzel a beruházással jelentősen csökkenhet. 


Nagy Bálint arról is beszélt, ezt követően folytatódik a megyeszékhelyig tartó fejlesztés. Ez pedig a keszthelyi térség szempontjából azt is jelenti, hogy idővel az egyelőre ideiglenes körforgalom 3 kilométerrel odébb, Sármellék közelébe kerül, a jelenlegi keszthelyi elkerülő felől pedig egy új fel- és lejáró épül. 


– Gazdasági szempontból is fontos ez a beruházás – szögezte le a politikus. – Van olyan cég, amely azért választotta Keszthelyt, mert ezek a fejlesztések elindultak, s ennek kimutatható, érzékelhető hatása van már most is. A választókerület egésze számára pedig azért jelentős az M76-os, mert mindenkinek a biztonságosabb, jobb közlekedés lehetőségét kínálja.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában