Tudásért tapasztalat

2022.02.24. 06:50

Együttműködik a járműipari tesztpálya és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A város határában lévő, nemzetközi jelentőségű autóipari tesztpálya adottságaira alapozva kötött együttműködési megállapodást tegnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a ZalaZone vezetője.

Arany-Horváth Zsuzsa

Dr. Háry András, dr. Vereckei Csaba és Barta-Eke Gyula a megállapodási dokumentummal Fotó: KT

Dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei főkapitány a sajtót tájékoztatva elmondta: a tesztpálya technikai és technológiai adottságai a rendőrségi dolgozóknak nagy lehetőséget jelentenek, hogy fejlesszék különböző, a járműhasználattal kapcsolatos készségeiket, de az együttműködés a jövőbeni szakmai tapasztalatcserét is célozza. A főkapitány jelezte: a rendőrök képzése, felkészülésük az új kihívásokra, például az autonóm, önvezető autók megismerésére, a járműipari tesztpálya eszközparkjával, technikai támogatásával valósulhat meg, ami értékes segítség számukra.

 

 

A megyei főkapitányság munkatársai a közlekedési, speciális járművezetési ismereteiket eddig is folyamatosan bővítették, például a sármelléki repülőtér leszállópályáján, vagy a zsámbéki drive camp és a budapesti kiképzőközpont erre alkalmas területén gyakoroltak. A zalaegerszegi járműipari tesztpálya azonban lehetővé teszi, hogy helyben, gyakrabban, és a legfejlettebb technológia igénybevételével tegyék meg ezt.

 

 

Dr. Háry András, a megállapodás másik aláírója, a Zala Zone Ipari Park Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy számukra fontos a várossal, az itt működő szervezetekkel, intézményekkel, közoktatási szereplőkkel a szoros kooperáció, melynek részét képezi a rendőrséggel való, új keretek közé emelt kapcsolat. A közlekedésbiztonság, az önvezető autók biztonságos működése területén a fejlesztések során számítanak a rendőrség tapasztalataira, javaslataira. A kutatás-fejlesztés és a gyakorlati élet tapasztalatai összegződhetnek a közös munkában. Kiemelte az off-road tesztpálya adta lehetőséget az extrém helyzetek szimulálására. Barta-Eke Gyula, az Autóipari Próbapálya Kft. ügyvezetője a tudásmegosztás lehetőségét emelte ki, ami a piaci szereplők számára is hasznosítható ismereteket jelent, hiszen a rendőségi szempontok is beépülnek a jövő járműveit fejlesztő mérnöki szemléletbe.

 

 

A rendőrségi vezetéstechnikai gyakorlatok, az imitált közlekedési helyzetek, az extrém terepkörülmények kipróbálása, a közösségi programok a tesztpálya működéséhez igazodva valósulnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában