Kész a büdzsé tervezete

2022.02.12. 06:50

Az ÉVE-frakció kivonta magát az előkészítő munkából

Elkészült a város 2022-es költségvetési tervezete, mely nem tartalmaz hitelfelvételt, de az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója által hozott korábbi kötelezettségvállalások miatt a pénzügyi mozgástér lecsökkent – mondta Bizzer András alpolgármester, hozzátéve: az ÉVE nem vett részt a koncepció kidolgozásában.

Pásztor András

Bizzer András

Forrás: Archív

Bizzer András hangsúlyozta: a büdzsé összeállítása Balogh László polgármesternek és a Fidesz-frakciónak köszönhető, hisz a közgyűlési többséget birtokló ÉVE kivonta magát az egyeztetésekből, vagyis nemet mondott a munkára, amit a város érdekében kellett volna elvégezni. Mindezt gyaníthatóan azért, hogy a tervezetet majd bírálhassák, miközben a kormányra mutogatnak, hogy elfedjék a saját hibáikat. 

 

 

– Fontos kiemelni, hogy a költségvetési tervezet az előző évekhez hasonlóan nem tartalmaz hitelfelvételt, vagyis sikerült egyensúlyt teremteni a bevételek és a kiadások közt – szögezte le az alpolgármester. – Ez nem volt könnyű, hisz a baloldali közgyűlési többség számos olyan döntést hozott az elmúlt két évben, melyek jelentősen szűkítették a mozgásteret. Például megemelték az önkormányzati cégvezetők fizetését és lehetővé tették a feltételek nélküli 3 havi jutalom megadását is, amit minden bizonnyal évente meg fog szavazni az ÉVE-frakció. Mindez évente több mint 30 millió forintjába kerül a városnak. 

 

 

Bizzer András elmondta: a Fodor Csaba és Horváth Jácint által befolyásolt ÉVE-frakció folyamatosan hátráltatja a városért végzett polgármesteri munkát. Erre a legfájóbb példa az 588 millió forintos kormányzati fejlesztési támogatás kérdése, ami azért nem került még felhasználásra, mert a tavaly nyáron a minisztériumhoz leadott fejlesztési listát az ÉVE-frakció módosítani akarta, ami több hónapos huzavonát, s ebből kifolyólag jelentős csúszást eredményezett. 

 

 

– Így még az idei költségvetés is tartalmazza ezt a tételt, amit egyébként az 1 százalékos iparűzési adókedvezmény bevezetése okán kapott kompenzációként a város – magyarázta az alpolgármester, aki költői kérdésként fogalmazta meg: – Vajon mennyi esélye lesz Nagykanizsának az idei kompenzációra, ha a kormányzat azt látja, hogy még a korábbit sem tudja felhasználni a város? Valljuk be, nem sok. Persze ezért ismét a kormányzatot fogja hibáztatni az ÉVE. 

 

 

Bizzer András úgy látja: a költségvetés jelenlegi helyzete tehát mindenképpen az ÉVEfrakció felelőssége. 

 

 

– A kritizálás és a polgármester munkájának akadályozása helyett inkább a szakmailag helyes döntések meghozatalával és a megfelelő költségvetési környezet kialakításával kellene foglalkozniuk, mert ha ez adott lesz, akkor a büdzsé tervezete év közben még sokat módosulhat pozitív irányba – jegyezte meg az alpolgármester. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában