Egyéni és csapatarany

2022.02.23. 11:30

A zalai Gecseg Bence lett négy megye legjobb matekosa

Pécsen rendezték meg négy megye középiskolásainak matematikaversenyét. Zala megyéből a 11. évfolyamosok kiemelkedően szerepeltek, az egyéni és a csapataranyérmet is elhódították.

Benedek Bálint

Gecseg Bence, négy megye legjobb matekosa Fotó: Pezzetta

A több évtizede zajló sorozatban Baranya, Tolna, Somogy és Zala megye diákjai vesznek részt. Novemberben mindenütt azonos feladatsorral rendezik meg a megyei versenyt 9-12. évfolyamos tanulóknak. A részt vevő diákokat egyéniben értékelik, az eredményeiket összeadva pedig csapatversenyben is hirdetnek végeredményt - évfolyamonként és összesítve egyaránt.

 

 

Zala megyében a Matematikai Tehetségekért Alapítvány (MaTe) szervezte és rendezte a viadalokat, a járvány miatt minden diák a saját iskolájában írta meg a dolgozatokat. Ezeket aztán dr. Pintér Ferenc, a MaTe elnöke javította.

 

 

Az eredményeket a Pécsi Tudományegyetem oktatói egységesítették, majd nemrégiben közzé is tették. Eszerint a 11. évfolyamon a zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium tanulója, Gecseg Bence győzött, mögötte 4. és 5. helyezett lett a szintén zrínyis Hoszszú Noel Zsolt és Simon Dániel. Az évfolyamon Zala megye csapata nyert, Baranya előtt. A 12. évfolyamon a zalai tanulók a középmezőnyben végeztek, míg csapatban a 3. helyen zártak. Az összetett csapatversenyben megyénk Baranya mögött ezüstérmes lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában