Frissen Zalából

2022.01.15. 18:00

Volt egyszer egy ródlipálya Zalagerszegen

Az utóbbi években ritkán fedi sportolásra alkalmas friss hótakaró a zalai tájakat. Már csak nosztalgiával gondolhatunk a Zalaegerszeg határában 1935-ben épült alsóerdei szánkó-, más néven ródlipályára is, ahol egykor sokan hódolhattak téli kedvtelésüknek.

Simon Beáta

A zalaegerszegi szánkópálya felvonója 1937-ben

Forrás: Serényi Árpád / Göcseji Múzeum

A zalaegerszegi szánkópálya felvonója 1937-ben

Forras: Serényi Árpád / Göcseji Múzeum

1935 előtt az egerszegiek a 1,5 kilométer hosszú, és néhol 30° esésű zalalövői szánkópályát használhatták, melyen mesterséges „dobatók” tették izgalmasabbá a lecsúszást. 


Az 1935 nyarán megrendezett Göcseji Héttel sikerült az ország figyelmét felhívni a vidék természeti szépségeire az idegenforgalom fellendítése érdekében. Ekkor adták át a Bődy Zoltán alispán által – a mai TV-torony mellett – építtetett, göcseji haranglábra emlékeztető, 18 méter magas kilátót a bazitai tetőn. A város és vidéke lakosságának kívánságát teljesítette Czobor Mátyás polgármester azzal, hogy szorgalmazta a Bődy-kilátótól induló, egészen az erdészházig vezető szánkópálya kiépítését. Wassermann Frigyes városi műszaki tanácsos és Wölfer István mérnök tervezte a pályát, melyhez a terepfelvételek készítését 1935 nyarán elkezdték. A sportlétesítményhez a város tulajdonában lévő Alsóerdőből 2400 négyszögöl állami üzemtervű területet kellett kivonni. A belügyminiszter jóváhagyta, hogy a helyi munkanélkülieken segítve, ínségmunka keretében folyjon a kivitelezés. 

A szánkópálya felvonószerkezete, 1937
Forrás: Serényi Árpád / Göcseji Múzeum

Nagy súlyt helyeztek arra, hogy a szánkópálya szabványos és használható legyen. A polgármester a Testnevelési Főiskolától kért útbaigazítást a szélességre, esési viszonyokra, görbületi sugarakra vonatkozó előírásokról. A város a Magyar Sí Szövetséghez fordult előzetes helyszíni műszaki felvilágosításért, mely feladatra Benedek Frigyes műegyetemi tanársegédet, a műszaki bizottság elnökét jelölte ki a szervezet. A szakértő azonban betegsége miatt csak a már elkészült szánkópályát vizsgálta meg személyesen. A ródlipálya hossza 1396 méter, szintkülönbsége 119 méter volt, hét fordulóval vezetett le a hegyoldalon. A pálya 2 méter fenékszélességű bevágásban húzódott, mellette gyalogút készült, a nyiladék fölött felüljárókat is terveztek. Benedek Frigyes szakvéleményében bevallotta, hogy előítéletei voltak, mivel Zalaegerszegről a turista- és sportfórumok addig keveset hallottak. „Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor végigjártam ezt a romantikus környezetbe beleillesztett ródlipályát, mely oly nagy szakértelemmel van elkészítve […]. A pálya útirányának vezetése változatos, és ennek következtében érdekes, egyedül az kár, hogy az elöl lévő hajtűkanyart, mely esési viszonyainál fogva különleges csemegéje lesz az útvonalnak, a terep adottságai miatt nem lehetett lejjebb […] elhelyezni”. Ismeretei szerint hazánkban Lillafüred és Pécs után ez lett a harmadik kiépített ródlipálya, közülük „leggondosabban megépítve az egerszegi van, s ha a tervezett felvonó elkészül, akkor kétségkívül a legkényelmesebben berendezett pálya is lesz egyúttal”. 


A felvonóhoz az iparügyi miniszter engedélyezte a komlói bányából kiselejtezett géprészek ócskavasáron való beszerzését. A város pénzügyi lehetőségeit azonban meghaladták a ródlipálya költségei. A polgármester a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordult 1935. december elején, hogy a tanulóifjúság testnevelése érdekében hozott anyagi áldozatot 3000 pengővel egészítse ki, melyből a felvonó megépítése és a pálya villamosítása is megoldható lett volna. Az Országos Testnevelési Tanács álláspontja alapján viszont kedvezőtlen hóviszonyaink miatt a befektetés nem állna arányban a kihasználtsággal – mely vélemény a következő években be is igazolódott –, ezért a város nem kapta meg a támogatást, így a pályát 1935. december 15-én egyelőre felvonó nélkül nyitották meg ünnepélyesen a Bődy-kilátónál. A 60 éves Czobor Mátyás polgármester fáradhatatlannak bizonyult, hétszer csúszott le aznap. A kilátótoronyban és az erdészházban berendezett melegedő kellemes körülményeket biztosított a sportoláshoz. A szánkózók az erdészházban ebédelhettek tarisznyából, vagy fogyaszthattak a büfés pörköltjéből. Az első vasárnapon közel kétszázan csúsztak le, sokan késő estig áldoztak a szánkózás örömeinek. A diákok is birtokba vették a pályát. „Úgy csúszkáltak rajta, mint valami davosi versenyzők. Nagy volt a boldogságuk. De… visszafelé menni, a másfél kilométeren, ez már valamivel több a sportnál. Ez munka. Még a gyerekeknek is. Jó volna, míg a felvonó elkészül, valami öreg, jámbor lovat beállítani a pálya melletti gyalogjáróra, felhúzni a ródlikat” – írta a korabeli sajtó. 

Szánkózó férfiak a zalaegerszegi ródlipályán, 1937
Forrás: Serényi Árpád / Göcseji Múzeum

A szánkók indítását egyenruhás hatósági személy szabályozta. A legkisebb baleset bekövetkeztekor a jelzőőrnek kürtjellel le kellett állítania a további indítást. Négy perc alatt lehetett lesuhanni szánkóval az erdészlakig. A pálya használati díja hétköznap 10, vasárnap 20, gyermekek és diákok számára 10 fillér volt. A sportolni vágyók a Bárány kávéház és két fűszerkereskedő kirakatában kifüggesztett tábláról értesülhettek, hogy mikor van nyitva a ródlipálya. 


Nyáron lucernával vetették be a pályát, hogy ne alakuljanak ki rajta vízmosások. 

A zalaegerszegi szánkópálya használati jegye 1941-ből
Forrás: Serényi Árpád / Göcseji Múzeum

A felvonószerkezetet végül mégis megvalósították, ráadásul a magyar pályák közül Egerszegen elsőként. Wassermann Frigyes tervei alapján a város elkészíttette a 425 méter hosszú vontatópályát 1937 januárjára, mely derékszögben szelte át a kanyargó szánkópályát, és egy hídon keresztül vezetett a tetőre. A kilátótorony gépházától indult a tartóoszlopokra szerelt kettős drótkötél, mely egyszerre 16 szánkót tudott utasokkal együtt felvontatni. Az előzetesen megvizsgált, 6 méter hosszúságú kötelekkel ellátott ródlikat a szerkezethez csatolták. A fél óráig tartó fárasztó mászás helyett így tíz perc alatt lehetett feljutni a hegyre. A szolgáltatás 5 fillérbe került. Az új szánkópálya 1937. január 17-i megnyitóján a leventezenekar indulóját követően elsőként dr. Tomka János vármegyei főjegyző és az új polgármester, dr. Tamásy István csúszott le együtt a pályán. A Nemzeti Ujság hosszú cikkben, fényképes melléklettel számolt be a „virágok városa” szánkópályájáról, megemlítve, hogy osztrák vendégek is szívesen felkeresik azt. Az erdészházban berendezett vendéglőben sok forralt bor fogyott. Félóránként szánok indultak a Piac, a Kálvária, és a későbbiekben a Csány térről a pályához, a viteldíj oda-vissza 20 fillér volt. Szabó György Kazinczy téri üzletében „hallvölgyi” (Halltal, Ausztria) típusú ródlikat lehetett beszerezni, a kor másik kedvelt modellje a svájci településről elnevezett davosi szánkó volt. 


1937. október 5-én délután kigyulladt a ródlipálya felvonójának gépháza, valószínűleg gyújtogatás történt. A tűzoltóság kivonult, de akkor már a faépület lángokban állt és leégett. A felvonót a polgármester 1940-ben használaton kívül helyeztette. A pályát a következő években is használták, különösen a diákság. Ostoros Károly gimnáziumi tanár városi fogaton szállította a tanulókat ródlizni 1941 januárjában. 
A városi szánkópálya emlékét ma már csak néhány fénykép, irat és használati jegy őrzi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában