Frissen Zalából

2022.01.11. 17:30

Százmilliónál több támogatáshoz jutott Szentpéterfölde két év alatt

A tavaly megvalósított fejlesztésekről és az ez évi tervekről is beszámolt Molnár Péter polgármester a közelmúltban megtartott közmeghallgatáson.

Korosa Titanilla

Több útszakasz is megújult a faluban tavaly

Forrás: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

Mint azt a település vezetője kiemelte: jelentős előrelépés, hogy az elmúlt két évben több mint 100 millió forint támogatási összeghez jutott a falu. 


– Közel 6 millió forintot nyertünk el a Belügyminisztérium pályázatán önkormányzati utak felújítására, ezt 1 millió forint önerővel egészítettük ki, így valósult meg 3 kisebb útszakasz rendbetétele – tájékoztatott Molnár Péter. – A Magyar falu programban pedig mintegy 4 millió forintért szereztünk be fűnyíró traktort, damilos kaszát, lombfúvót, a traktorhoz kiegészítőket. A falunapi program lebonyolítására is kaptunk 1 millió forintot, így igazán színvonalas eseményt sikerült rendezni. A támogatások sorába tartozik még az a több mint 83 millió forint, melyből egyedi szenny­vízkezelési rendszer létesült a faluban, valamint sikerült a kultúrház külső felújítását is megoldani szintén a Magyar falu program nyújtotta 15 millió forint támogatással. 


Molnár Péter kifejtette, hogy régi problémát oldottak meg az egyedi szennyvízkezelési rendszer kialakításával, mely jelenleg 39 ingatlant érint. 


– A keletkezett szennyvizet kezelik, a rendszer felügyeletére és karbantartására is találunk hamarosan megoldást. Akik ehhez nem csatlakoztak, és nem lesz a szennyvíz elszállítva tőlük, ott az önkormányzat a veszélyhelyzet megszűnése után talajterhelési díjat vet ki. Ha az érintett lakók meggondolják magukat és mégis szeretnék az egyedi rendszert kialakíttatni, akkor – amennyiben lehetőség lesz rá – az önkormányzat más településsel közösen pótló pályázatot nyújt be – jelezte Molnár Péter. 


A további elvégzett feladatokról szólva a polgármester elmondta, hogy tavaly tavasszal közösségi munkával megtisztították a Szentpéterfölde és Gutorfölde közti útszakaszt az autókból kidobált szeméttől, valamint figyelemfelhívó, a szemetelést tiltó táblákat helyeztek ki. Azóta az eldobált hulladék mennyisége jelentősen csökkent. 


– A falu szépítését társadalmi munkában végeztük, végezzük, amiért köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki közreműködik abban, hogy rendezett, szép környezetben élhessünk – folytatta. – A településfásítási programnak köszönhetően 30 díszfát nyertünk el, ezeket tavasszal ültetjük majd ki az önkormányzati területekre. A temető utcafronti oldalán kicseréltük a drótkerítést, a régi, földbe temetett síremlékeket, síremléktörmelékeket kiástuk, a temetőben is növényeket ültettünk. De végeztünk árokburkolást is egy szakaszon. Tél elején a rászoruló lakosokat két köbméter tűzifával segítettük, a gyerekeknek Mikulás-ünnepséggel kedveskedtünk. 


Ami a terveket illeti, igyekeznek kihasználni a pályázati lehetőségeket. A kultúrház megújítását folytatni kívánják a belső terekkel, illetve szükség lenne járdafelújításra is. Nagyobb volumenű terv a polgármesteri hivatal felújítása, illetve egy turistaszálló kialakítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában