Beszámoló

2022.01.21. 11:00

Megtartotta éves beszámolóját a Zala Megyei Levéltár

A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára a magyar kultúra napjához igazítva 22 éve sajtótájékoztató keretében mutatja be az intézmény előző évi eredményeit és az idei terveket. A levéltár az iratgyűjtés, -őrzés, -feldolgozás mellett kutató- és ügyfélszolgálattal áll az érdeklődők rendelkezésére, valamint tudományos és közművelődési tevékenységet folytat. Utóbbiakat kötetek és konferenciák jelzik.

Arany-Horváth Zsuzsanna

Dr. Káli Csaba, dr. Gyimesi Endre és Molnár András a levéltári kiadványokkal Fotó: Pezzetta Umberto

Csütörtökön dr. Káli Csaba igazgatóhelyettes adott számot az iratkezelésről. A levéltár 2021- ben 70 iratképző szerv iratkezelését és irattározását ellenőrizte Zala megyében, 234 iratfolyóméter (ifm) iratanyagot rendezett szakmai ismérvek alapján, 275 ifm terjedelemben készített segédleteket. Törvényi kötelezettségének tett eleget, amikor a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárnak adott át iratokat.

 

Így jelenleg 11 173 iratfolyó- méternyi iratanyagot őriz a megyei levéltár. A kutatószolgálatot 243-an keresték, az ügyfélszolgálathoz 1000 megkeresés érkezett tavaly. Ezen a téren folyamatosan nő az elektronikus úton kiszolgáltatott iratok mennyisége, januártól már online módon is jelezhető a kutatói igény. A levéltár hét munkatársa összesen 24 tudományos írásművet jelentetett meg, ebből 8 az önálló kötet, emellett 25 előadást tartottak.

 

A kiadványok közt találjuk Kulcsár Bálint (Csomor Erzsébettel) Zalaegerszegi végrendeletek 1827-1848., Molnár András (Szabó Péterrel) Zalaegerszegi honvédek a keleti arcvonal mögött, Molnár András Deák Antal hagyatéka, Molnár András Deák, Zala, reformkor, Káli Csaba Zala megye szovjetizálása 1945-1950. - Magyar vidék a 20. században, Őrnagyok, századosok, hadnagyok - A 47. honvédzászlóalj tisztjei 1848-1849, Paksy Zoltán Szentgyörgyvár története 1900-tól a rendszerváltásig című könyveket. Ezek közül a sajtótájékoztatón dr. Gyimesi Endre, volt levéltárvezető, polgármester, országgyűlési képviselő az Őrnagyok... című kötetről szólt, melyben hat zalai kutató- történész kilenc zalai honvédtiszt katonai és életpályáját mutatja be.

 

A levéltár szervezte a Megszállástól megszállásig - A második világháború és következményei Zala megyében 1944-1947 című konferenciát 2021. június 16-án, majd a Trianon és Zala megye címűt 2021. június 4-én. A közművelődési tevékenységet fémjelzi az az ismeretterjesztő cikksorozatuk, amelyet a Zalai Hírlap tesz közzé, továbbá A "létező szocializmus életvilágai " - Zalai miliők az 1980- as években című, mobilizálható kiállítás, ami a megyei könyvtárban volt látható, de igény szerint a megye távolabbi pontjaira is eljuttatható. Molnár András igazgató az idei tervekről elmondta, hogy három új kötet megjelenését tervezik (Trianon és Zala megye, Újabb száz történet Zalából, Negyvennyolcas zalaiak), a lezajlott konferencia, a cikksorozat és a 48-as arcképcsarnok folytatása alapján. A levéltár Családtörténeteink és Vendéglátás Zalaegerszegen címmel tervez tudományos ülést májusban és szeptemberben.

 

Az intézmény még nem mondott le az évtizedek óta sikeres, számos értékes dokumentumot felszínre hozó magyar -szlovén levéltári kutatótáborról, bár a körülmények miatt két éve nem sikerült megrendezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában