Tisztújítás

2022.01.27. 07:00

Maradt a „régi” elnök - Határőr és rendőr nyugdíjasok közgyűlése zajlott Kanizsán

A határőr és rendőr nyugdíjasok helyi egyesülete szerdán tartotta a 2021-es évet záró közgyűlését a Honvéd Kaszinóban.

Horváth-Balogh Attila

Bíró László rendőrautó-modellt kapott dr. Havasi Zoltántól

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Bíró László rendőrautó-modellt kapott dr. Havasi Zoltántól

Forras: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Elsőként Bíró László nyugállományú rendőr ezredes, az egyesület elnöke számolt be a tavalyi munkáról. Az idén 30 éves szervezet 2021-ben két országos érdekvédelmi tömörüléshez, a Veterán Rendőrök, valamint a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez is csatlakozott. A közgyűlésen részt vett előbbi elnöke, dr. Havasi Zoltán nyugállományú rendőr dandártábornok, valamint László Attila nyugállományú alezredes, utóbbi a szerveződés nyugat-dunántúli regionális elnöke. Szó esett az idei tervekről is, melyek közül kiemelkedik a városba tervezett Szent György-emlékhely létrehozása. 

 

 

Ezek után tisztújítás zajlott, és a tagság egyhangúlag újabb 3 évre elnökké választotta Bíró Lászlót, az elnökségbe pedig Véghelyi Vilmosné, Gáspár László, Mészáros Zsolt, Nyakas Ferenc, Bebesné Szabó Tünde és Bodó László került be. 

 

 

Zárásként elismerést adományoztak Kovács Józsefnek, Szelei Józsefnének, Szurok Bélának és Kürthy-Kovács Zsoltnak; Szekunda Jenő pedig az egyesület örökös tagja címet kapta meg. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában