Frissen Zalából

2022.01.08. 08:00

Közmosoda nyílt, megújult a Ligetkuckó a nagykanizsai Ligetvárosban

A ligetvárosi közösség komfortérzetét javító fejlesztéseket valósított meg a Ligetkuckó közösségi térben a Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete.

Horváth-Balogh Attila

Tejfel József a közmosoda új gépeit mutatja Cseresnyés Péternek

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– A legfontosabb a közmosoda, hiszen itt sajnos sokaknak nem áll rendelkezésére automata mosógép – mondta el a helyszínen Tejfel József, a Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete elnöke. – Nekik nagy könnyebbséget jelent az a két automata eszköz, amire alapozva létrehoztuk az itt élők által szabadon használható közmosodát. Emellett az elmúlt időszakban meg is újítottuk az egész Ligetkuckót, létrehoztunk egy játszóházi részt, tanodát és egy mindennap nyitva tartó turkálót. Továbbá tanulást segítő számítógépeket szereztünk be. 


Tejfel József arról is beszélt: szeretnék, ha a Baptista Szeretetszolgálat segítségével 130–150 ember mindennap meleg ételhez juthatna, ez az előttük álló időszak egyik legfontosabb célkitűzése. 


Cseresnyés Péter azt mondta: rendkívül előremutató és támogatásra méltó, hogy a DRVE Ligetvárosban kialakított egy olyan helyet, ahol valódi közösségépítés folyik. 


– A közmosoda pedig az itt élők életminőségét javítja, ami miatt külön gratulálok a szervezetnek és Tejfel József elnöknek – jelentette ki az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában