Frissen Zalából

2022.01.10. 16:00

Kifejezetten erős volt az ünnepi időszak Hévízen

A város a 40-50 éves aktív turistákat (is) megszólítva igyekszik kitörni a pandémia okozta nehézségekből, persze megőrizve eddigi vendégkörét, amelyben egyre hangsúlyosabban megjelennek a hazai látogatók.

Péter B. Árpád

Emlékkép kora őszről. A város programjai sokakat vonzottak a főszezonban

Forrás: ZH Archívum/PBÁ

Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az elmúlt évről lapunknak azt mondta: májusig nem beszélhettünk turizmusról, akkortól viszont egyre nagyobb számban érkeztek vendégek. Az újranyitás legnagyobb problémája a munkaerőhiány volt, a leállás alatt ugyanis sokan elhagyták a szakmát, így szinte mindenütt új csapatot kellett építeni, szögezte le a szakember, majd úgy folytatta: júliusban már egy „békeévhez” hasonló forgalom jelentkezett, ami kitartott egészen szeptember végéig, s az ősz hátralévő része is erős volt, a külföldiek visszatérésének is köszönhetően. 

– A karácsony és a szilveszter kiemelkedő időszak volt, 70 százalék feletti foglaltsággal a hotelekben – mondta Pálffy Tamás. – Főként belföldiek érkeztek, mellettük azonban – a korábbiaknál persze jóval kisebb számban – német, orosz, osztrák, cseh és szlovák látogatók is. Nagyon jó hangulatú rendezvényekkel búcsúztatták az óévet a szállodákban, az éttermekben, és a magánszálláshelyeken is erősek voltak az óév utolsó napjai. 

 

 

Január első hetében még minimum félházas foglaltság mellett működtek a hotelek, de a hónap második felére már ez alatti számok látszanak. Az új vírusvariánsok miatt ugyanis külföldi vendégekre nem nagyon számíthat a fürdőváros, a belföldiek esetében pedig a foglalási idő néhány napra szűkült, és így nehéz tervezni, mondta a szakember. Pálffy Tamás szerint várhatóan a húsvéti időszakban lesznek ismét érzékelhetően magasabbak a számok. 

– Világszinten 2021-ben 2019-hez képest 70-80 százalékos forgalom-visszaesést könyvelt el az ágazat – szögezte le a kft. vezetője. – A szakértők most amellett érvelnek, hogy egységes egészségügyi protokoll jöjjön létre, amely megkönnyíti az utazásokat, ám a vírus utáni teljes visszatérést a legoptimistábbak is 2024-re teszik. Nálunk sok múlik azon, vissza tudjuk-e csábítani az idősebb német turistákat, de nyilvánvaló cél, hogy meg­találjuk az új gyógyturisztikai csoportokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában