A sportág hetven éve

2022.01.24. 21:10

Kiállítás dolgozza fel a motokrossz történetét Nagykanizsán

A moto­krossz sportág 70 éve jelent meg a városban, az évforduló előtt szombat óta kiállítással tisztelegnek a Kanizsa Centrum bevásárlóközpontban.

BB

A motorosoknak nagyon tetszik a kiállítás. A képen Hóbor Zoltán, Szabó Balázs és Bolla Ferenc Fotó: Szakony Attila

Tavaly lapunkban is olvashatták a Kanizsa Motocross SE elnöke, Bolla Ferenc felhívását, aki arra kérte a motorsporttal bármilyen kapcsolatban lévő helyieket, hogy a fiókokban, garázsokban lapuló relikviákat, dokumentumokat juttassák el hozzájuk, hogy azokat egy kiállításon bemutathassák a közönségnek. A felhívásra megmozdult a város, kaptak sisakokat, győzelemért járó koszorúkat, fényképeket és egyéb dokumentumokat. 

 

– A motokrossz sportágat Weisz Károly 1952-ben indította el Nagykanizsán – mesélte Bolla Ferenc. – Az első versenypályát Kiskanizsa és Szepetnek között építették ki, ezen gyakoroltak a fiatalok, köztük az alapító fia, Weisz Ferenc is. Saját motorokat, például Pannóniát alakítottak át úgy, hogy bírja a terepviszonyokat. Később az egyre népszerűbb sportág versenyzői átköltöztek a Csónakázó-tó mellé, majd onnan tették át a székhelyüket a Petőfi utcai gödörbe, ahol ma is küzdenek. A Hegyi család mellett Vas­káék is nagyon sokat tettek azért, hogy most büszkén tekinthessünk vissza a múltunkra. 

Bolla Ferenc hozzátette: a február közepéig, naponta 10 és 19 óra közt látogatható tárlaton az érdeklődők a régi és az új technikát is összehasonlíthatják. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában