Frissen Zalából

2022.01.08. 09:00

Jót tesz a gyerekeknek a bölcsőde? Így látja a Zalaegerszegi Cseperedő Bölcsőde kisgyermeknevelője

Magyarországon – számos európai országgal szemben – lehetőség van arra, hogy az egyik szülő otthon maradhasson gyermekével, míg a csöppség be nem tölti harmadik életévét. A család döntésén múlik, hogy addig igénybe veszik a bölcsődei szolgáltatást, avagy nem.

Józsa Zsuzsa

Forrás: Zalaegerszegi Cseperedő Bölcsőde

A válasz néha cseppet sem könnyű egy szülő számára. Van, ahol az élethelyzet alakítja úgy, hogy az édesanyának muszáj idő előtt visszatérnie a munkaerőpiacra; és az is gyakori, hogy a közösség miatt döntenek a szülők a bölcsőde mellett. Bármi is legyen az ok, a gyerkőcöt nézve mindig felmerül a kérdés: vajon jót tesz majd neki a bölcsőde?

 

- A bölcsődék előnye, hogy a gyermekek szocializálódnak, megtanulnak helyesen étkezni, öltözködni, osztozkodni. Társaikkal közös programokon vesznek részt, elsajátítják a társas életet. Könnyebb beállítani a napirendjüket, ugyanabban az időben érkeznek, alszanak, étkeznek. Határozott napirend szerint tanulnak meg élni, ami nagyon fontos a számukra – mondta el érdeklődésünkre Péntekné Polcza Bernadett, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék, Cseperedő Bölcsőde kisgyermeknevelője.

A gyerekek közös játékokban vesznek részt, ami nagyon fontos fejlődésük szempontjából.Forrás: Zalaegerszegi Cseperedő Bölcsőde

- Olyan ételeket is elfogyasztanak, amit otthon nem szoktak megenni. Ez a csapatszellem miatt történik, hiszen ha azt látja, hogy a másik jóízűen falatozza a felszolgált ételt, ő is megkóstolja. Mikor elindul a beszédfejlődés, rengeteget mondókázunk, énekelünk, ami könnyebben elindítja náluk a beszédet és fejleszti a ritmusérzéket. 

 

Megtanulják a játékokat funkcionálisan használni

 

A legtöbb gyerek nem igazán tudja például, mit kell egy babával kezdeni, de a társaitól könnyedén megismeri annak használatát. Megtanul osztozkodni, nem veszi el a társától a játékot. Sajnos már az is egy lényeges szempont, hogy az intézményben nincs tévé és egyéb műszaki dolog, amivel „kütyüzni”lehet.

A gyerekek a közösségben megtanulnak osztozkodni.Forrás: Zalaegerszegi Cseperedő Bölcsőde

 

Nagyon fontos, hogy erősödik az immunrendszerük

 

- Ők leginkább a közösségben találkoznak először különböző betegségekkel, és sokszor meg is fertőzik egymást. Éppen ezért gyakran betegek, de ezek az egészségi problémák erősítik meg az immunrendszerüket.

 

Állandó kisgyermek nevelők foglalkoznak a kicsikkel

 

- A beszoktatás ideje alatt mindig ugyanaz a személy várja reggelente őket. A két hetes időszak alatt a gyermek megszokja és megszereti a nevelőjét, így könnyebben válik el a szüleitől. A beszoktatást minden alkalommal megelőzi egy családlátogatás, ahol a szülő információt ad a gyermek szokásairól, napirendjéről. Törvények és szabályok ugyan a bölcsiben is vannak, amiket természetesen be kell tartani, de ezen felül sok mindent lehet és próbálunk is a pici igényei szerint alakítani.

Péntekné Polcza Bernadett, kisgyermeknevelő

 

Minden gyerek másképp éli meg a beszoktatást

 

Bizonyos helyzeteknél nagyon nehezen válik el a gyerek a szülőtől, ez általában az anyatejeseknél fordul elő gyakrabban. Őket sokkal nehezebb beszoktatni. Náluk nagyon fájdalmas tud lenni az elválás, megszenvedik a szülők távollétét. Persze a legtöbb gyereknek nagy traumát okoz, mivel azt veszik észre, hogy egyszer csak otthagyják őket. Amíg meg nem tapasztalják, hogy mindennap jönnek értük, addig a félelmük megmarad. Van, aki hamar megérti, de akad olyan is, akinek többször el kell mondani, hogy nincs semmi baj, anya és apa jönni fog érte. 

 

Egy kisgyermek életében nagyon fontosak a foglalkozások

 

Ilyen például a játék közbe szőtt mesék, bábozások, énekek, mondókák. A bölcsődékben rengeteg alkotómunkát végeznek, festenek, gyurmáznak, ragasztanak, ami fejleszti a gyerekek képességeit, finommotorikáit. 

 

- Kis létszámban dolgozunk, tíz-tizenkét fős csoportokkal. Gyakran tartottunk családi délutánokat, hogy a szülők belássanak a bölcsődei életbe, de sajnos ezek a programok most szünetelnek a vírushelyzet miatt. Ettől függetlenül így is próbáljuk őket a bölcsis életbe bevonni, tartjuk velük a kapcsolatot: például online szülőértekezletekkel, beszélgetésekkel. Ez nagyon jól működik, és kiváló hangulatban folyik le - mondta a kisgyermeknevelő.

Forrás: Zalaegerszegi Cseperedő Bölcsőde

Az adventra, húsvétra együtt szoktak készülődni a gyerekek a szülőkkel és a kisgyermeknevelőkkel, ahol kreatív ajándéktárgyakat készítenek közösen. Sajnos ezek a programok is meghiúsultak a járvány miatt.

 

A bölcsődének – bármennyire is sír néha reggelente a kis csöppség – számos pozitív előnye van, hiszen egy jó intézmény megválasztásával a gyermek szeretetteljes közegben, kis létszámú csoportban tanulja meg a szocializálódás és a közösségben való létezés alapjait. Mire pedig betöltik harmadik életévüket, már önállóbban és sokkal magabiztosabban indulnak neki óvodai életüknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában