2022.01.17. 17:30
Hétszáz éves évfordulót ünnepel a huszadik századi olajiparáról is ismert Lovászi
Idén 700 esztendeje, hogy Károly Róbert uralkodása alatt, 1322-ben először szerepelt Lovászi település neve – akkor még „Louazi” formában – egy oklevélben. Az évforduló kapcsán Jánosi Ferenc helytörténésszel, a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület elnökével beszélgettünk a mintegy 1200 lélekszámú falu történetéről.
Jánosi Ferenc a hűség és hazaszeretet emlékművénél, ahol évről évre megemlékeznek az 1919-es események hőseiről Fotó: Korosa
Lovászi neve fejedelmi, illetve királyi szolgálónépek lakhelyére utal, akik lótenyésztéssel foglalkoztak. A település első okleveles említése mégis sokkal későbbi időkből, egy 1322-es, Károly Róbert idejéből származó oklevélből maradt ránk „Louazi” – „lovászoké” – feljegyzéssel, mondta Jánosi Ferenc.
– Településünk valószínűleg több száz évvel idősebb lehet, de az oklevélpusztulások miatt ez az első évszám, amely említi az okirat egy 1335-ös átiratában. A földtulajdonosokról a következő ismereteink vannak: 1347-ben Lyndwai Miklós és Márton nevével találkozunk. 1399-ben Bánfi László panaszt emelt Bánfi János ellen, mert Louazi birtokáról egy Márk nevű jobbágyát elvitték. 1408-ban Luxemburgi Zsigmond király embere, Lovászy Nagy Jakab, 1416-ban Lovászy Bálint, 1452-ben Lovászy Elles János nevekről hallunk. 1469-ben Barkóczi Jánosnak, 1513-ban Hegyi Istvánnak voltak itt birtokai. Ezt követően a Raykiak, majd 1697-től Jakasics András vásárolt földeket. Később a legnagyobb területtel Osvald József rendelkezett, akinek a földjeit 1945-ben a földreform keretében felosztották.
Lovászi életében is nagy szerepet játszott a Kerka-patak, amit az írások 1117-ben Carca, 1322-ben Kyrka, 1347-ben Karka, 1360-ban pedig „Fluvium Karyka” néven említenek.
– Mai tudásunk szerint a 15. században írták először Kerkának a patak nevét – folytatta a helytörténész. – Az első vízimalomról 1596-ban tesznek említést. Később, a török idők alatt ez megsemmisült, és csak 1720-ban olvashatunk ismét ilyen építményről. A település másik fontos és központi helye volt a kovácsműhely, melyről 1619-ből vannak ismereteink. Érdekesség, hogy a Szabó, a Csóra, a Benke és a Kondákor családneveknek 1512-től a mai napig vannak képviselőik. A Kondákor nevet a 20. század második felében tizennyolc család viselte. Meg kell említeni a szőlőművelést is, aminek nagyon régi gyökerei vannak ezen a vidéken. A helyi domboldalakon termett szőlőkről és borokról már 1347-ben írtak feljegyzéseket, és kimondottan dicséretnek számít az 1774-ben készült leírás, mely szerint a helyieknek „Jó szőlőik vannak, jól trágyázottak és termékenyek, jól tartható nemes borokat termelnek”. Olyannyira jó minőségűnek ítélték a szőlőt, hogy első osztályba sorolták a Lovásziban szüretelt nedűket. A megyében Keszthely és Badacsonytomaj hegyein volt még hasonló a minőség. A másutt termett szőlőket másod- vagy harmadosztályba sorolták.
Továbbhaladva eljutunk a török időkig, mikor a pusztításokat a falu szerencsésen átvészelte, köszönhetően annak a szükségszerű megoldásnak, hogy kétfelé adózott, vagyis a hódítók is megkapták a magukét.
– Harcokból is kijutott az itt élőknek – mesélte Jánosi Ferenc. – Egy ellenséges portya alkalmával 1593-ban a település egy része elpusztult. A mocsaras, vizenyős terület védelmében nemcsak a helyiek, hanem a szomszédos falvak lakói is menedéket találtak. Aztán jött a kuruc kor, amelyből több legenda fennmaradt. Az 1848-as szabadságharcban tizenkét lovászi és nyolc kútfeji fiatalember vett részt. Az első világháborúban harminc fiatal vesztette életét a csatatereken. Azok, akik a frontról hazatértek, csodálatos hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot 1919-ben. Az akkori zavaros időkben a szomszédos szláv államok elérkezettnek látták az időt arra, hogy a későbbi gyalázatos trianoni diktátumban foglaltakon túl, hazánk rovására területüket tovább növeljék. Ezért délszláv szabadcsapatok szállták meg a Kerka völgyét, proklamációban kihirdetve, hogy az államhatár ezután a Kerka vonala. A szedett-vedett társaság tagjai folyamatosan gyötörték a lakosságot, erőszakoskodtak, fosztogattak. Ezt megelégelve a frontról visszatérő fiatalok összefogtak, hónapokon át zaklatták a betolakodókat, majd fegyveres harccal kiszorították őket az országból. Elődeink legyőzték akkor Trianont azzal, hogy a Kerka menti felkelésben több hónapos fegyveres szabadságharccal elűzték a területfoglaló délszláv csapatokat.
Ami Lovászi fejlődését illeti, 1861-ben kápolna, majd 1907-ben iskola épült.
– Az 1910-es évek elején a vasútépítés tartotta lázban az itt élőket. Felvetődött, hogy Lovászi érintésével Lentiig új vonalat hoznak létre a Kerka völgyében – tért át a következő témára Jánosi Ferenc. – Sok embernek jó munkalehetőséget adott volna, ha ez megvalósul. Sajnos az első világháború áthúzta a számításokat, így nem maradt más, mint hosszú időn át mezőgazdasági munkára járni a szomszédos megyékbe, summásként. A kevéske föld nem tartotta el a családokat, ezért több hónapra elmentek távolabbra dolgozni. Ebben a szegény világban szinte megváltásként érkezett az olajipar 1940-ben. Emberek tömegeit vették fel olajkutak fúrásához, az infrastruktúra kiépítéséhez. Gyökeresen megváltozott az itt élők élete a Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság működése alatt. A kezdetben csak „Új Lovászinak” nevezett területen soha nem látott építkezés kezdődött, ami a második világháború után is folytatódott. Kútfej és Lovászi települések közé úgymond egy harmadik falu is felépült. Ez volt az olajipari lakótelep. 1964-től az említett területeket már egységesen Lovászinak hívták. A 20. század végéig az olajipar meghatározta a település gazdasági, társadalmi és kulturális életét. A 21. század talán az idegenforgalom felé irányítja az itt élők gondolatait.
Itt meg kell említeni a bunkerrendszert is, amelyet az 1940-es években kezdtek építeni, és folytatták az ötvenes években. Ennek egyes részei és a jelenleg felújítás alatt álló légoltalmi pince ma a turisták kedvelt célpontja.
Jánosi Ferenc végül megemlékezett azokról, akik meghatározó szerepet töltöttek be a falu életében.
– A múltra emlékezve sok tartozásunk van az egykor itt élő és alkotó embereknek. Ilyen dr. Papp Simon geológus, aki a lovászi olajmezőt megtalálta. Kiváló szakember, igazi hazafi volt. Ugyancsak elismerés és köszönet illeti a méltatlanul kevésbé ismert Koltai József költőt és Tóth Sándor helytörténészt is, aki évtizedeken át kutatta Lovászi múltját, míg Boa Márton az olajipar kronológiáját állította össze több kötetben. Köszönjük nekik a munkájukat, hogy ránk hagyták ezt az örökséget.