Pillanatképek

2022.01.21. 11:30

Gépeltérítés, tömegsír - izgalmas témákról tartottak előadást a Göcseji Múzeumban

Repülőgép- eltérítés, tömegsír, árvaságra jutott gyerekek – akár idegeket borzoló hírműsorból is származhatna mindez, de nem.

Arany Gábor

Az előadók: dr. Kostyál László, Sümeginé Horváth Anita, Erős Krisztina, Szabó Tímea, Kiss Nóra, Simon- Kiss Judit, Csengei Ágota, Varju András, Horváth Imre, Simmer Lívia, Horváth Csaba Fotó: PU

A felújítás évei után a múlt esztendő végén visszaköltözött Göcseji Múzeum munkatársai csütörtökön először fogadták a közönséget a Pillanatképek című programjukkal, ahol nyolc előadás hangzott el, egyebek mellett a bevezetőben említett témákról. Dr. Kostyál László igazgató köszöntőjében megfogalmazta, elfoglalva régi helyüket, felvetődött bennük a kérdés, vajon mennyi idő után tér vissza hozzájuk a közönség. Nos, az időszaki kiállítóteremben csütörtökön nemigen volt szabad hely.

 

A bevezetőben említett gépeltérítés 1956 júliusában történt, és az egyik azt elszenvedő utas az egerszegi ruhagyár igazgatója, Szántó György volt. Erről Erős Krisztina szólt, aki a gyár történetét kutatva a családtól értesült a kalandról.

 

Több ezer évre tekinthettek vissza a régészek az elmúlt év ásatásai során. Az eredményekből Simmer Lívia szemezgetett a temetkezési szokásokat emelve ki a sorból, köztük a késő rézkorból származó, háborúra vagy járványra mutató tömegsírokat is.

 

A harmincas években árva gyerekek kerültek a menhelyekről zalaszentgyörgyi családokhoz. Sorsukat Kiss Nóra villantotta fel. A bevezetőben említett témák mellett megismerhettük, milyen aprólékos munkával mentenek meg tárgyakat a restaurátorok, miként lehet feléleszteni kihalóban lévő mesterséget, hogyan válhat interaktív élménnyé a múzeumlátogatás a fiatalok számára. Láthattuk a múzeum gyűjteményét gyarapító új műveket, a kemendollári születésű Papp Albert festményeit, és a Mindszentyneum eddigi története is terítékre került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában