Körkép

2022.01.04. 21:00

Egyre több forrás jut az alapkutatásokra

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiírta a 2022. évi OTKA-pályázatokat.

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese jelentette be ezt a minap. A tárca közleménye szerint a megemelt, 13,5 milliárd forintos keretösszeg mintegy 350-400 alapkutatási projekt megvalósítását, kimagasló tudományos eredmények elérését, új módszerek és eljárások kidolgozását, a természeti és társadalmi jelenségek mélyebb megismerését segítheti. A program elsődleges célja, hogy hozzájáruljon a tudomány fejlődéséhez, erősítse a magyar tudósok és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét, versenyképességét. Az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló pályázat ezúttal is öt alprogrammal indul útjára. A Posztdoktori kiválósági program pályafutásuk korai szakaszában támogatja azokat a fiatalokat, akik tudományos fokozatukat öt évnél nem régebben szerezték meg. A Fiatal kutatói kiválósági program már a saját kutatási téma elindításában és az önálló kutatócsoport létrehozásában segít. A tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok a több mint 30 éves múltra visszatekintő Kutatási témapályázat mintájára indított alprogramban igényelhetnek támogatást. A két további alprogram pedig ismét a magyar–osztrák és magyar– szlovén együttműködésekben tervezett projektek megvalósításához járulhat hozzá. Schanda Tamás kifejtette: a kormány az eddigi eredményekre építve 2030-ra a jelentős európai innovátorok közé léptetné előre hazánkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában