Frissen Zalából

2022.01.18. 07:00

A fedezetet is biztosítják Nagykanizsán

Összességében 250 millió forint pluszforráshoz jutott az önkormányzat a kormány által előírt kötelező béremelések kompenzációjaként – jelentette be tegnap Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Balogh László polgármester.

Pásztor András

Balogh László és Cseresnyés Péter

Fotó: Pásztor András

Cseresnyés Péter emlékeztetett: az idei évben 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum. Emellett emelkedik a pedagógusok bére, a szociális dolgozók jövedelme és a kulturális területen foglalkoztatottak anyagi megbecsülése is. 

– A kormány most annak érdekében tett egy fontos lépést, hogy ne legyen olyan magyar ember, aki nem részesül a neki járó béremelésben – mondta Cseresnyés Péter, aki hozzátette: nem tartották volna elfogadhatónak, ha a munkavállalók egy része – akár munkaadójuk hibájából, akár rendkívüli körülmények miatt – nem kapná meg a nekik járó emelt bért. Ezért a kormány úgy döntött, hogy maga biztosítja a béremelés fedezetét az önkormányzati foglalkoztatottak számára. Ezt a pénzt tehát az emberek kapják, nem veheti el tőlük senki. 

 

- Az ellenzéki képviselők gyakran vádolják azzal a kormányt, hogy kivéreztetik a nem fideszes önkormányzatokat, ám Nagykanizsa a legjobb példa ennek ellenkezőjére - vette át a szót Balogh László polgármester, aki hangsúlyozta: kivétel nélkül minden település részesül a kompenzációból. - Nagykanizsa esetében ez több mint 250 millió forint pluszforrást jelent, ami nagyságrendileg 15 százalékos emelésnek felel meg az érintett területeken. Balogh László elmondta: a kompenzáció összegéből részesülnek többek között a család- és gyermekjóléti területen dolgozók, a szociális és gyermekétkeztetést végzők, az intézményi ellátásban ténykedők, a házi segítségnyújtást ellátók és a bölcsődei és óvodai dolgozók és pedagógusok is. 

 

A kulturális szféra dolgozóinak béremeléséről pedig már korábban megállapodott a kormány az önkormányzatokkal. - A fenti, jelentős összegű kompenzáció mellett a város önkormányzata közel 18 millió forint többletforrást is kapott a városüzemeltetési feladatok ellátásához - tette hozzá Balogh László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában