Frissen Zalából

2021.12.21. 17:30

Önkénteseikkel ünnepeltek a látásfogyatékosok Zalaegerszegen

Karácsonyváró délutánnal zárták az évet a hét végén a Keresztury VMK-ban a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének sorstársai vendégeik és segítőik társaságában.

Fincza Zsuzsa

A ZSZC Ganz Ábrahám Technikum diákjai karácsonyi történettel színesítették a látásfogyatékosok ünnepét

Forrás: Fincza Zsuzsa / Zalai Hírlap

A látásfogyatékosok közösségében már hosszú évek óta nincs adventi ünnepség a Ganz-technikum diákjai és Czegő Teréz színművésznő nélkül. A ganzos diákok ezúttal is tanáruk, László Krisztina – aki állandó önkéntes segítője az egyesületnek – vezetésével szívhez szóló, kedves népdalokkal, karácsonyi énekekkel fűszerezett történettel, valamint saját készítésű ajándékkal lepték meg patronáltjaikat. Czegő Teréz, a Hevesi-színház színművésze ezúttal Ady Endre Karácsonyi rege című versével kívánt boldog ünnepeket. 


– A mai egy kicsit évzáró, számadó rendezvény is, karácsonyra várva az elcsendesedés, az elfogadás ünnepe. Csak ha már elfogadtuk magunkat, bajunkat, fogyatékunkat, akkor tudjuk elfogadni másokét is. Ezért fontos, hogy sokat beszélgessünk, megosszuk egymással a gondjainkat, így jó szívvel tudjuk fogadni önkénteseink segítségét – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel Choma Balázs, a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének elnöke. 


A segítők, köztük ­Bősze Imréné, Farkas Zoltánné, Suszter Anita és Szemző Gáborné – ezúttal is kitettek magukért: uzsonnával és süteményekkel is vendégül látták sorstársaikat. Az egyesület, tartva magát a hagyományokhoz, egy-egy nagy zacskó szaloncukorral ajándékozta meg tagjait. 


– A kezdeti nehézségek ellenére kifejezetten jó évet zárunk. Amikor felszabadultunk a korlátozások alól, szinte megsokszorozódtak a programjaink – folytatta az elnök. – Megyei sportnappal kezdtünk, sokat kirándultunk, voltunk Debrecenben, Sárváron, Sümegen, Tihanyban, Csödében, kicsit szerényebben, de megtartottuk az egészségnapot is. Már a folytatás is körvonalazódik: januárban két „technikai zseni” sorstársunk, Takács Gábor és Góczán István képzést tart tagságunknak a segédeszközök használatáról, a telefonos applikációk alkalmazásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában