Frissen Zalából

2021.12.20. 14:00

Nemzetiségi napot tartottak Kanizsán

A város roma nemzetiségi önkormányzata az elmúlt hétvégén tartotta a 26. nemzetiségi napját a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban.

Korosa Titanilla

Teleki László, a kanizsai roma nemzetiségi önkormányzat elnöke (középen), Balogh László polgármester (balra) és dr. Fodor Csaba képviselő, az ÉVE frakcióvezetője

Forrás: Korosa Titanilla

A rendezvényen Teleki László, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke az elmúlt két évtized eredményeiről és a jövőbeni tervekről szólt. Elhangzott, hogy önkormányzatuk kiemelt feladata a roma gyerekek oktatása, felzárkóztatása, a tehetségek gondozása, de hasonlóan fontos a felnőttekkel való törődés is. Példaként említette azt a közösségi házban működtetett programot, mely során 11 év alatt több mint 1100 fő tette le az érettségi vizsgát, közülük 25-30 százalék volt roma származású. Siker volt a 2007-ben elindított főiskolai képzés is, és bár ezen lehetőségek jelenleg nem állnak rendelkezésre, viszont működik a tanoda programjuk, amit idén saját forrásból működtettek. Jövőbeni céljuk, hogy a felnőttek érettségire való felkészítését újra elindítsák, illetve hogy szakképzésben való részvételre is lehetőség legyen.

 

Köszöntőt mondott a rendezvényen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere és dr. Fodor Csaba önkormányzati képviselő, az ÉVE frakcióvezetője is. Balogh László hangsúlyozta, hogy a városban a roma kisebbséggel való törődés példamutató. A romákhoz való közeledés politikától független kell, hogy legyen. A rászorulókat fel kell emelni, a tehetségekre pedig fel kell nézni. A roma társadalom rendelkezik rászorulókkal, de értékekkel is.

 

Dr. Fodor Csaba kiemelte, hogy a roma az egyik legjelentősebb nemzetiségi önkormányzat. Örömét fejezte ki, hogy újraépülhetnek a képzések, mert az oktatás nagyon fontos. De szükség van arra is, hogy a többségi társadalom nyitott legyen a kisebbségi társadalmak, nemzetiségek felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában