Frissen Zalából

2021.12.21. 09:00

Meggyújtották a negyedik gyertyát is Keszthely adventi koszorúján

Szemerei János, a dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke lobbantotta lángra a negyedik gyertyát Keszthely adventi koszorúján. A Fő téren összegyűlt ünneplő közösség előtt arról beszélt: karácsony üzenete már több mint kétezer éve ugyanaz – és mégis mindig van egy-egy kiemelkedő hangsúlya is.

Péter B. Árpád

A betlehemi lángból mindenkinek jutott. Képünkön Szemerei János evangélikus püspök és Nagy Bálint polgármester

Forrás: Belovári András

A Dunántúl evangélikus püspöke leszögezte lapunknak adott interjújában: karácsonykor a világosság győz a sötétség erői fölött. Ezt szimbolizálja, hogy az ünnep egybeesik a téli napfordulóval, ami kifejezi azt is: a sötétség feletti győzelem Krisztushoz kapcsolódik, és nemcsak fizikai, természeti értelemben, ugyanis Jézus legyőzi a lelki sötétség, a bűn és a halál hatalmát. 


– Minden év egy kicsit mást hoz – folytatta Szemerei János. – 2021 azért különleges, mert a tavalyi karácsonyunk nagyon nehéz volt, a szokottnál is sötétebb, mivel a járványügyi veszélyek és problémák miatt a legtöbb közösség csak korlátozott mértékben tudott ünnepelni. Ha úgy tetszik, emiatt az ideire még inkább kiéhezett a világ és mi magunk is; vágyjuk, hogy újra személyes jelenléttel tarthassuk meg ünnepeinket. A vírus is sötét erőként nehezedik ránk, és nagyon várjuk már az alagút végén a fényt, a világosságot. 


Lelki értelemben Jézussal új időszámítás is kezdődik: a világosság legyőzheti a bennünk lévő félelmet, és vigasztalást adhat azoknak, akik nehéz időket élnek át – fogalmazott az evangélikus püspök. 


– A reményünk az, hogy az élet Isten irgalmából megy tovább – folytatta Szemerei János –, hiszen ahogyan ismétlődik újra és újra az esztendő, váltakoznak a sötétebb és a világosabb időszakok, azok mindig egy újabb időszak kezdetét jelzik. Ezért valójában minden év új lehetőség, új remény, új kegyelmi szakasz egyben. 


Keszthelyen advent negyedik vasárnapján mindenki vihetett otthonába a betlehemi Születés Barlangjából származó lángból, amely arra emlékeztet: Isten egykor emberré lett, ma is közel van hozzánk és szeret minket. Ugyanakkor a láng a béke hírnöke, amelyre ma is nagy szüksége van az emberiségnek. 


– Mindannyian nagyon nehéz éven vagyunk túl – szögezte le Nagy Bálint, Keszthely polgármestere –, elsősorban a pandémia, illetve az abból következő gazdasági válság és a közösségekben okozott károk miatt. Éppen ezért örömteli, hogy jól sikerültek az adventi hétvégéink, aminek az is az üzenete: össze kell tartanunk, amire nagyon nagy az igény, és mi ezért fogunk dolgozni a jövőben is. 


Keszthely Fő terén ezúttal is sokan gyűltek össze – örülve egymásnak, a közösségnek, és persze kiállva hitük mellett. Utóbbiról tanúskodott a Csány-Szendrey Általános Iskola tanulóinak lélekemelő műsora is. 


A gyertyagyújtás előtt és után a helyi Túravitorlás Klub várta jótékonysági programjával azokat, akik adományaikkal szebbé akarták tenni a rászorulók karácsonyát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában