ülés

2021.12.01. 15:00

Két gyors pályázati döntés Zalalövőn

Egy külterületi út felújítására, illetve a Salla Művelődési Központ és Könyvtár épületének energetikai korszerűsítésére is pályázatot nyújt be az önkormányzata – döntöttek soron kívüli ülésen a képviselők. A két program együttes tervezett értéke közel 200 millió forint.

GYF

Bár még egy hete sincs, hogy a képviselőtestület megtartotta soros ülését, a városatyákat újból összehívta Gyarmati Antal polgármester, hiszen a pályázatok benyújtási határideje miatt gyors döntéseket kellett hozni. Tervük az, hogy a volt 86-os főút felől a Borostyán-tóhoz vezető, néhány éve mart aszfaltos burkolatot kapott út külterületi részét minőségileg tovább javítsák, azaz leaszfaltozzák. Erre a Vidékfejlesztési Programban megjelent Külterületi helyi közutak fejlesztése című pályázati felhívás teremtheti meg a lehetőséget. Az útfelújítás tervezett költsége közel 90 millió forint, sikeres pályázat esetén ennek 95 százalékára volna fedezet. Az ötszázalékos önerőt – közel 4,5 millió forintot – jövő évi költségvetésében biztosítaná az önkormányzat.

A Salla Művelődési Központ és Könyvtár energetikai korszerűsítésének tervezett költsége mintegy 90 millió forint, erre az összegre a Település- és területfejlesztési operatív program célelőirányzatához nyújt be pályázatot a kisváros.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában