Frissen Zalából

2021.12.22. 17:30

Jótékonysági sütivásárral és látványkonyhával ért véget a hévízi turisztikai egyesület adventi sorozata

Advent utolsó hétvégéjén megrendezték a hagyományos jótékonysági sütivásárt, emellett a látogatók ötletet meríthettek ahhoz is, hogyan lehet könnyen, gyorsan egészséges ünnepi menüt varázsolni az asztalra karácsonykor.

Péter B. Árpád

A piaci látványkonyhában Miklós Beatrix és Schmauzer László

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Süllő, vegyes vitaminsaláta és kinoa készült a termelői piac adventi konyhájában. Schmauzer László séf, a Foodhacker blog tulajdonosa szerint az eddigi gyakorlattal szemben helyesebb és kényelmesebb is lenne, ha egy picit az egészségre koncentrálva főznénk. 


– Próbáljunk több halat fogyasztani, s mellőzzük például a töltött káposztát, vagy legalább készítsük egészségesebben – adott tanácsot a szakember. – Javasolnék mindig friss árut, amit beszerezhetünk itt, a hévízi termelői piacon is, és ne nagyon dolgozzunk mirelitből. 


Schmauzer László szerint célszerű, ha megtervezzük, mit akarunk készíteni, a munkafolyamatokat pedig elosztjuk több napra. Húst pácolni például már két nappal korábban is lehet, a bemutatott vitaminsalátát pedig reggel is elkészíthetjük, és akkor este kényelmesen le tudunk ülni az asztalhoz, nem fáradtan „esünk oda”. 


– Együnk egészségesebben, odafigyelve arra, mit fogyasztunk, és ne toljuk túl az étkezést – adott tanácsot a séf. 


A négy adventi hétvégén elsősorban a helyi értékekre és a termelői piacra szerették volna felhívni a figyelmet a LEADER-pályázat segítségével megvalósult sorozatban. 


– Minden alkalommal érdekes témát hoztunk, amivel jól tudtuk érzékeltetni, mennyire könnyű és milyen célszerű a helyi termékeket hasznosítani – mondta Miklós Beatrix, a Hévíz Turisztikai Egyesület elnöke. – Ebben az időszakban volt szó a mézről, a zöldségekről, gyümölcsökről, beszélgettünk a borokról, s használtunk például sajtot, joghurtot az itteni választékból. Hasznos négy hét volt, és jó lenne, ha folytatása következhetne. 


A gasztronómiai szakember szerint a karácsonyi asztalon a piacon bemutatott ételek bármelyike megjelenhet, hiszen ezek – amellett, hogy egészségesek – könnyen és gyorsan elkészíthetők. 


Az elmúlt hétvégén jótékonysági süteményvásárt is tartottak Hévízen, amit a szobakiadók szövetségével közösen szervezett a turisztikai egyesület, együttműködésben civil közösségekkel és vállalkozókkal. A hagyományos vásár bevételével a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került helyi családokat támogatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában