Visszaállították a korábbi szabályozást

2021.12.29. 07:00

Helyben dől el, hogy szabad-e avart égetni - Zalaegerszegen így rendelkeztek

Mégsem tiltják meg országosan az avar és a kerti hulladék égetését, bár a kormányzat korábban ezt tervezte.

Szabó Judit

Égetnek. A komposztálás jobb megoldás

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap / Archív

A kormány be akarta tiltani az avarégetést a levegő minőségének javítása, a lakosság egészségének védelme érdekében. 2020 nyarán fogadták el ezt a törvénymódosítást, mely 2021. elején lépett volna életbe. Mégsem lett hatályos, mert a veszélyhelyzet miatt - annak végéig - elhalasztották a szigorítás bevezetését. Így érvényben maradtak azok az önkormányzati rendeletek, amelyek arról szóltak, hogy az adott településen szabad-e égetni, s ha igen, milyen feltételekkel. Egy újabb törvénymódosítás idén december elején úgy rendelkezett, hogy mégsem lesz országos tilalom, a veszélyhelyzet után sem, s visszaadta a szabályozási jogot a településeknek.

 

Az indoklásban az állt: bár a levegőminőség alakulásában kiemelt szerepe van az avar és a kerti hulladék égetésének, a tapasztalatok szerint az erre vonatkozó korlátozások helyi előírásával biztosítható a leghatékonyabban a helyben felmerülő érdekkonfliktusok megoldása. 

 

Az új felhatalmazással élve Zalaegerszeg önkormányzata már rendelkezett arról, hogy minden marad úgy, ahogy eddig volt: csak a nem komposztálható avart és kerti hulladékot szabad elégetni október 15. és április 15. között, szerdai és szombati napokon, megfelelő időjárási körülmények között, kivéve a környezetvédelmi rendeletben meghatározott 207 utcában, s egyebek mellett egészségügyi és gyermekintézmények, szociális gondozók, nyitott sportlétesítmények 100 méteres körzetében az intézmény működésének ideje alatt. 

 

Tilos égetni a szomszédos telken lévő épületektől tíz, a saját telken lévő épülettől öt méteren belül, és a környezetet erősen zavarva, füstöt, bűzt árasztva, pernyét hullatva, a biztonságot veszélyeztetve és kárt okozva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában