Frissen Zalából

2021.12.23. 07:00

Friss harcsáért, pontyért álltak sorban Zalaegerszegen is

Karácsony közeledtével megnő a halkereslet a piacokon, élelmiszerboltokban. Sokan a fagyasztott helyett a friss árut részesítik előnyben, s türelmesen állnak sorban a kimérésnél.

Mozsár Eszter

Szabó Attila (balról) és Bujtár Adrián leméri a kért árut

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Zalaegerszegen a landorhegyi városrészbe látogattunk, ahol a Tógazda Halászati Zrt. munkatársai várják három napig a vásárlókat. Amikor ott voltunk, egy fiatalember érkezett a párjával, az édesany­jának szerezte be a karácsonyi halászlé hozzávalóit. Mint mondta, a családtagok mindig nagyon várják a közös ünnepet, amelynek egyik főfogása ez a finom étek. Mellettük egy idősebb házaspár állt, férfi tagja elmondta: ő a főszakács otthon karácsonykor. A halászléből természetesen jut az unokáknak, gyerekeknek is. Egy másik nyugdíjas hölgy rántott halszeleteket készít majd a friss halból. 

Tezás Tibor a teherautóról adja le a halakat
Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az árak tavaly óta nem változtak, tájékoztatta lapunkat a Tógazda egyik munkatársa, a somogyi Szabó Attila. 


– A kárász és a busa a legolcsóbb, kilója ezer forint alatt van, a ponty és az amur ezer fölött kicsivel. A harcsa és a csuka kilója közel háromezer forint. Jelenleg a legkelendőbb a harcsa. A vásárlóink döntő többsége halászlét készít, amelynek fő összetevője a harcsa és a ponty. Rántani szinte bármelyiket lehet. Akik pedig kevésbé szeretnek bíbelődni a pucolással és a szálkákkal, s a tengeri halakat szeretik jobban, azok az üzletek mirelitpultjainál válogathatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában