Közmeghallgatás

2021.12.14. 07:00

Az oktatás van a középpontban Nagykanizsán

Közmeghallgatást tartott a hétvégén a roma nemzetiségi önkormányzat a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban.

Horváth-Balogh Attila

Teleki László elnök a közmeghallgatáson

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Kezdésként Teleki László, az önkormányzat elnöke beszámolt a 2021-es év történéseiről és eredményeiről. Elmondta: folytatódott az önkormányzat és az Anosztru Egyesület programja, a hétvégi kollégium, mely a nagykanizsai és városkörnyéki roma, illetve nem roma hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását célozza már 24. éve. A 2020/21-es tanévben állandó jelleggel húsz diák vett részt a munkában szombatonként. A tanulást 6 pedagógus segítette. 

 

A gyerekek alkalmanként átlagosan 3 órát tanulnak, de jut idő játékra is. A diákok tízórait és meleg ebédet is kapnak - a kollégiumot az Anosztru és a roma önkormányzat a saját bevételeiből finanszírozza. 

 

Teleki László a "Jövőnk az ifjúság" című projekről is beszámolt. A Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló, több mint 1000 órás program keretében felnőttek fejezhetik be általános iskolai tanulmányaikat. A záróvizsgák a jövő héten lesznek, ezekre buszokkal viszik a tanulókat a fővárosba. 

 

Elhangzott még: a pandémiában a Baptista Szeretetszolgálattal és roma szervezetekkel együttműködve tartós élelmiszer-csomagokkal segítették a rászorulókat. 

 

A közmeghallgatás ezek után kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában