Frissen Zalából

2021.12.24. 09:02

Az elhanyagolt sportpályák rendbetétele olcsóbb lenne, mint újak építése Zalakaroson

Hasznosítsa az önkormányzat az elhanyagolt, elavult sportpályákat - javasolja Stégli János képviselő, sportszervező.

Horváth-Balogh Attila

Stégli János az egyik, általa hasznosításra javasolt sportpályán. Elképzelése szerint ezen az extrém sportoknak lehetne hódolni a szükséges átalakítás után Fotó: Szakony Attila

Jelenleg három teniszpálya található a Fürdő Hotel mögötti területen, a rendezvénytér közelében. A teniszpályák jelenlegi állapotukban – gondozás hiányában – teljesen játékképtelenné váltak, így kiadásukra sem kerülhetett sor, ezért bevételt sem hoztak, a sportág művelői egyszerűen elfelejtették, hogy Zalakaroson van teniszezési lehetőség. A pálya elhelyezkedése azonban beleillene a városképbe és a rendezvénytér szolgáltatásai közé. Az elmúlt időszakban „úri sportként” tekintettek a teniszre, de mára nagyon széles körben elérhetővé vált és igény is mutatkozik rá. A pályák ügyével a képviselő-testület is foglalkozott. Teljes felszámolásuk az előterjesztő, Stégli János képviselő, sportszervező szerint nem lenne jó megoldás, hiszen új pályák építése az új sportcentrumban a meglévők felújításának a többszörösébe kerülne.

- Úgy vélem, a pályákat nem megszüntetni kell, hanem építeni, felújítani - szögezte le Stégli János. - A pályák újra játszható állapotba hozásához a felső talajrétegek cseréje és felújítása szükséges első körben. Ezt követően pedig be kell építeni az országosan és nemzetközileg is elfogadott műanyag vonalakat, melyek csökkenthetik a pálya gondozására szánt erőforrásokat. Festés után a játékháló tartóoszlopai szintén alkalmassá válnának a játékra. Mivel a pályán a vízvételi lehetőség már rendelkezésre áll, az öntözőrendszert akár automatává is lehet tenni, de a kézi öntözés is elfogadható. A pálya körül a labdafogó háló elöregedett és hiányossá vált, illetve esztétikai szempontból sem illik a rendezvénytér miliőjébe, ezért javasolt a cseréje országosan elfogadott minőségűre, amely reklám céljára is használható. A pálya karbantartásához szükséges eszközöket is meg kell vásárolni, de ez sem eget rengető összeg, hozzávetőleg 300 ezer forint. A családok fürdőjeként működő Zalakarosi Fürdő rengeteg tinédzsert és fiatalt vonz a szolgáltatásaival, ennek a megnövekedett igénynek pedig a város attrakcióinak is meg kell felelni, ezért a pályafelületre extrém sportokat kiszolgáló egységeket is lehetne telepíteni, amely a jelenleg a rendezvénytéren kerékpározó, gördeszkázó, görkorcsolyázó helyi fiatalok igényeit is ki tudná elégíteni. Az extrém pálya üzemeltetésével bővülne Zalakaros sportolási lehetősége és turisztikai kínálata. A rendezvénytér nyugati oldalán található aszfaltos volt kosárlabda pálya pedig parkolóként működhet tovább. Ez alkalmas lehet a téli időszakban jégpálya kialakítására is, melynek működéséhez a víz és áramvételi lehetőség szintén biztosított.

Novák Ferenc azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy ne csak a tenisz-, hanem a közelben található volt kosár- és kézilabda pályák jövőben sorsáról is döntsön. A képviselőtestület felkérte a polgármestert: keresse meg a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnökét, hogy az egyesület alakítsa ki álláspontját; lát-e lehetőséget a teniszpályák felújítására magántőke bevonásával (hiszen az önkormányzatnak erre forrása egyelőre nincs), valamint biztosítottnak látja-e a gazdaságos működtetést, esetleg más jellegű funkciót elképzelhetőnek tart-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában