Frissen Zalából

2021.12.08. 15:00

Átadták a felújított orvosi rendelőt Döbröcén

Több mint 18 millió forintos állami támogatásból felújították Döbröce orvosi rendelőjét. A beruházást a Magyar falu program (MFP) finanszírozta.

Péter B. Árpád

Gulyás András, Manninger Jenő és Nagy Bálint

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A 80 lakosú kistelepülésen az elmúlt időszakban számos fontos fejlesztés történt, így például záportározó épült, termálkutat fúrtak, új talapzatot építettek a Szent István-szoborhoz, s kialakítottak egy Tündérkertet, amelyhez feldolgozóüzem és fatüzelésű aszaló társul – emlékeztetett Gulyás András polgármester, akinek elődje, a települést 1996-tól 2019-ig irányító Klujber József a nagyapja.

Mindemellett felújítottak egy külterületi gazdasági utat, amelyre több mint 7 millió forintot nyert a település, a Kisfaludy-programból pedig 3 millió forintot kaptak turistaszálló kialakítására.

Az orvosi rendelő eredetileg faluház volt, és még vi­zes­-blokk sem volt benne – említette Manninger Jenő ország­gyűlési képviselő, aki arról is beszélt az átadáson: a Magyar falu program révén sorra újulnak meg a intézmények a településeken. Az MFP-ből Kelet-Zala eddig majdnem hétmilliárd forinthoz jutott.

Nagy Bálint, a Fidesz választókerületi elnöke a rendezvényen azt hangsúlyozta: egy kistelepülés életében fontos, hogy rendben legyenek a középületek, különösen az orvosi rendelő, ami most Döbröcén is megújult, hasonlóan a térség több településéhez. Nagy Bálint hozzátette: a Magyar falu program eredményei már szerte az országban jól látszanak, s a munka nem áll le: folytatják a vidék fejlesztését.

Az épület korszerűsítésére tavaly nyert MFP-s forrást Döbröce, a munkák idén szeptemberben zárultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában