A nyüzsgő Portland után imádja, hogy Zalaegerszegen minden elérhető sétával – Beszélgetés Emma Carey amerikai tanárnővel

A fiatal nő a Portlandi Állami Egyetemen diplomázott művészettörténet és üzleti adminisztráció szakon, ám szeptember óta a Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyik nyelvtanára. Ahogy ő fogalmazott – szenvedélyes utazónak tartja magát, a zalai megyeszékhelyre pedig a Közép – Európai Tanítási Program keretein belül érkezett, amelynek célja, hogy anyanyelvi angol nyelvhasználókat - az USA-ból, Kanadából, vagy az Egyesült Királyságból -közvetítenek ki magyar iskolákba. Emmával – mivel még csak ismerkedik a magyarral – angol nyelven beszélgettünk.

Mielőtt ide kerültél, mennyit hallottál Magyarországról?

- Bevallom, eleinte nem túl sokat, kivéve amit az amerikai hírcsatornákon láttam. Még 2019 telén a COVID világjárvány előtt ellátogattam Budapestre és nagyon élveztem az ott eltöltött időt. Mint művészettörténész nagyra értékeltem a különféle építészeti stílusokat, a lélegzetelállító múzeumokat, emlékműveket. Az itt szerzett élmények és a világtörténeti könyvek némileg bővítették a Magyarországgal kapcsolatos tudásomat.

Milyennek ismerted meg a magyar embereket? 

- A magyarok, akikkel volt szerencsém találkozni, nagyon őszinték. Ez egy olyan tulajdonság, amit nagyra értékelek. Kedvesek, és tartják magukat az adott szóhoz. Kicsit emlékeztetnek azokra az emberekre, akik a szülővárosomban közel állnak hozzám, így Zalaegerszegen is otthonosan érzem magam. 

Gondolom már szereztél néhány barátot is.

- Bizony! Például az egyik kollégámmal és a lányával nagyszerű a kapcsolatom. Már az első perctől kezdve nagyon kedvesek voltak velem. A Dózsa-iskola lektorával együtt körbe is vezetettek az egész városon, ráadásul a saját otthonukba is meghívtak. 

Milyennek találod Zalaegerszeget?

- Nagyon élvezem az itt töltött időt. Egy olyan metropoliszból jöttem, ahol mindig a volán mögé kellett üljek, ha el akartam menni valahova, ehhez képest Zalaegerszegen minden sétatávolságon belül megtalálható. Ezt nagyon szeretem a városban, továbbá jó érzés találkozni a tanítványaimmal az élelmiszerboltban, a járdán vagy a kisboltokban. A váratlan jelenlétük mindig mosolyt csal az arcomra. 

Azért biztosan van olyan, ami elsőre furcsa volt!

- Igen, a posta. Az Egyesült Államokban a leveleket a saját postaládánkon keresztül küldhetünk és fogadhatunk. Elég zavaró volt, hogy a levél, amit el szerettem volna küldeni, nem lett kézbesítve a postán keresztül.

Úgy tudom, sok külföldi a magyar konyhát is érdekesnek találja. Kóstoltál már valamilyen jellegzetes magyar ételt? 

- Elég sokat kipróbáltam, sőt főztem is! A halászlé például nagy kedvencem lett, amivel a már említett kolléganőm lánya kínált meg. A túró rudi viszont elég furcsa nekem, akárcsak a mogyorókrém… 

Na és a pálinka?

- Elég erős ital, bár én ritkán szoktam alkoholt fogyasztani. Több kollégám és barátom is megkínált már vele, amit én minden alkalommal, jóindulatúan elfogadtam. Egy helyi barátom kóstoltatta meg velem a szilvapálinkát, s eddig ez ízlik a legjobban. Szerintem jó íze van és nagyra értékelem a kedvességet, amivel mindig felkínálják.

Hogy állsz a magyar nyelvvel? 

- Néhány alapvető magyar szót és kifejezést ismerek. Megpróbáltam felkészülni belőle mielőtt megérkeztem, de elbuktam. Elképesztően nehéz az angol anyanyelvűeknek megtanulni! A két nyelv mondatszerkezetükben is nagyban eltér. Az iskolában spanyolt tanultam, de eléggé hiányos a nyelvtudásom, a magyarra pedig még nehezebb ráállnom. Szerencsére a gyerekek nagyon kedvesek akkor is, amikor teljesen összekeverem a szavakat.  Legalább annyira szeretnek engem magyarra tanítani, mint én őket az angolra. 

Hogy érzed magad a Petőfi-iskolában?

- Új tanárként érkezni mindenhová kihívás, ez főképp igaz, ha nem beszéled az anyanyelvet. Nem könnyű úgy beszélgetni a munkatársakkal és a gyerekekkel, hogy még csak ismerkedem a magyarral – pedig alapjáraton eléggé beszédes típus vagyok. Ennek ellenére mind a diákok, mind a tanárok nagyon befogadóak, kedvesek és megértőek. Az óráimon a tanulók négy fős csoportokban ülnek és egymással, vagy velem együttműködve dolgoznak azért, hogy kitűnően beszéljenek angolul. Amennyire nehéz magyarul tanulni az angolul beszélőknek, ugyanannyira nagy kihívás fordítva is. Úgy gondolom, a diákjaim a legbátrabb és legokosabb magyarok, akikkel valaha is találkoztam, mindegyiküket nagyon megszerettem és nagyra becsülöm őket!