A jövő útja alatt több ezer év nyomai

A NIF Zrt. és a Várkapitányság Zrt. megbízásából a Göcseji Múzeum régészei által elvégzett eddig munkálatokról minap sajtótájékoztatón számoltak be, erről lapunk is tudósított. Eke István régész-muzeológus, térinformatikus és Orha Zoltán régész-muzeológus további részletekkel is kiegészítette az elhangzottakat, ezt osztjuk meg most olvasóinkkal. 

A tervezett M76-os gyorsforgalmi út első szakaszának végcsomópontja és az autópálya mellé tervezett pihenőhely, benzinkút területének feltárását Eke István részletezte. A nagy kiterjedésű lelőhelyen az előzetes régészeti kutatások, terepbejárás, geofizikai felmérés alapján már kiderült, hogy a terület évezredek óta több korszakban lakott volt. 

A geofizikai műszerek segítségével a föld felszíne alatt is érzékelni lehet a régészeti jelenségeket, így az már a feltárás megkezdése előtt ismertté vált, hogy rendkívül összetett és intenzív lelőhelyet kutatnak meg a szakemberek, akik a korábbi eredményekre támaszkodva 150 kutatóárkot jelöltek ki a közel 40 hektáros területen. 

A feltárás eredményei igazolták a várakozásokat. Az eddigiek alapján kilenc régészeti korszak jelenségei és leletei kerültek elő. 

A korai neolitikum, a Starčevo-kultúra (Krisztus előtt 6000– 5400 évvel) idején élt emberek voltak a Kárpát-medence első földművelői. A mezőgazdasági termelés, gabonatermesztés, háziasított állatok tartása, égetett agyagedények készítése jellemezte tudásukat. 

Az újkőkor a Dunántúlon a délről, a Balkán-félsziget felől érkező első földművelő és állattenyésztő közösségek bevándorlásával vette kezdetét. Ezen a lelőhelyen kisebb települések maradványait tárták fel. 

Az M76 nyomvonalán további két lelőhelyen találták meg ennek a kultúrának a települését, mégpedig Alsópáhokon, illetve Sármelléken. 

A középső neolitikum – a dunántúli vonaldíszeskerámia-kultúra (DVK) korszaka (Krisztus előtt 5400–5100 évvel). Szintén a földművelő, állattartó népesség volt jellemző, ami Európa nagy részén is megtalálható. Nagyméretű településeik, illetve hosszúházaik nagyon jellegzetesek. Ezen a lelőhelyen vélhetőleg védelmi célokat szolgáló árokkal körbevett település részletét tárták fel, az árok kiterjedése és formája a geofizikai vizsgálat eredménye alapján megrajzolható. 

A középső rézkor, Balaton-Lasinja-kultúra (Krisztus előtt 4000–3700 évvel) az életmód átalakulásáról árulkodik, amit a klíma változása idézett elő. A földművelés kissé háttérbe szorult, az állattartás került előtérbe, leginkább a szarvasmarha-tenyésztés. A Nyugat-Dunántúlon nagy számban fordulnak elő ennek az időszaknak a régészeti lelőhelyei. Most kisebb település részlete került elő. 

A késő rézkor, a bádeni kultúra (Krisztus előtt 3400–3000) idején szintén a nagyállattartás volt a meghatározó, hasonlóan a Balaton-Lasinja-kultúra népességéhez. E korszak települései a teljes Kárpát-medencében előfordulnak. Ebben az időszakban már használják a kereket. 

A korábban talált kocsimodellek alapján négykerekű, ökrök által vontatott szekereken közlekedtek. A sármelléki Száraz eleje nevű lelőhelyen nagy kiterjedésű település objektumai kerültek elő. Ezek mellett egy tömegsírt és több olyan temetkezést tártak fel, amelyben az emberi csontvázak nem szokványos pozícióban voltak elföldelve. Ezek a sírok lehetnek akár háborús áldozatok temetkezési helyei, akár járványban elhunyt emberek maradványai. A csontvázak mellett hamvasztásos temetkezéseket is találtak ebből az időszakból. 

A késő bronzkor – halomsíros kultúra (Krisztus előtt 1400 – 1100 évvel) idejéből a lelőhelyen kettős árokkal körbevett település került elő. A település struktúrája magnetométeres kép alapján ismerhető meg. Ebből az időszakból több bronztárgy – dísztűk, bronztőr, bronzsarló – került elő. A helyi fémművesség bizonyítékai a homokkőből készült öntőformák, ezek bronz tokosbalták, valamint bronzdíszek öntésére szolgáltak. Az egyik ilyen minta kétoldalas, az egyik felét szárnyasbalta, a másik felét tokosbalta öntésére használták. 

A kora vaskor, a hallstatti kultúra (Krisztus előtt 900–450 évvel) időszakából is egy nagyobb település jelenségei kerültek elő: házak alapjai, illetve élelem- és gabonatároló vermek. Ebből a korszakból származik csontvázas és hamvasztásos temetkezés is, ennek bontása a napokban zajlott. 

A késő vaskor, a La Tène-kultúra, a kelták ideje (Krisztus előtt 400 és Krisztus után 60 évvel) kisebb majorsághoz tartozó épületek részletével szolgált, és előkerült pár tárolóverem. A többi korszakhoz képest ez kevésbé jelentős. 

A római korból (Krisztus előtt 30 és Krisztus után 420 évvel) kisebb település objektumai, köztük egy kút került elő a feltárási terület középső részén. Ezek alapján az 1-2. századra keltezhető település nyomai is megtalálhatók lesznek itt. 

Az Árpád-kor (13-14. század) időszakból csak kevés, egymástól távol eső jelenség került elő, a többi korszakhoz képest kis számban, fogalmazott Eke István. 

Az Alsópáhok környékén folyt feltárásokról Orha Zoltán adott áttekintést. E szerint a terepbejárás során azonosított lelőhely edénytöredékekben gazdag, intenzív Starčevo-telepet rejtett. A domb magasabb részén feltárt gödrökben rengeteg nagyméretű hombár egybefüggő töredékeit dokumentálták. Említést érdemel még a nagy számban elcsomagolt kagylóhéj is, ami az étkezési szokásukról, élelmükről árulkodik. Megtalálták a négy párhuzamos szakaszból álló árokrendszert, amely egykor a Starčevo-települést védte. A legmagasabb részen a lengyeli kultúrához köthető teleprészletet tártak fel, kisebb objektumok mellett nagyobb anyagnyerő gödröt is kibontottak. Sok jellegzetes edénytöredéket sikerült gyűjteni, például csőtalpas tálak torzóit, fültöredékeket. A két neolitikus kultúra területe közé „ékelődött” az északi részen pár, a rézkori Baden-Pécel-kultúrába tartozó jelenség. Itt felhúzott fülű bögrék töredékei, illetve pontsorral és bekarcolt vonaldísszel díszített edények darabjai bukkantak elő. A próbakutatásra kijelölt területen elszórtan késő bronzkori halomsíros kultúrához kapcsolható gödrök is előfordultak. A felfényezett felületű edénytöredékek mellett az ásó egy ép bronztűt is kifordított a földből. 

A lelőhelyen még egy 1-2. századi település helyezkedett el, itt a római hódítás idején élt kelta népesség hagyatéka került elő, többek között kettő kemencét és kisebb-nagyobb gödröket tártak fel. E helyen került elő még egy sestertius (római kori érme), egy ép drótfibula, több trombitafibula, valamint egy temetőrészlet emlékanyaga. 

Az alsónemesapáti környékén felszínre került leleteket is Orha Zoltán részletezte. Az M76-M9-es beruházás által érintett lelőhelyrész északkeleti sávjában találtak késő neolitikus lengyeli kultúrához köthető objektumot, valamint rézkori jelenségeket, zömmel gödröket, kisebb számban cölöphelyeket. Fémkereső műszer segítségével került elő egy bronz karperec töredéke, valamint a humuszoláskor egy bronzsarló torzója. A lelőhely délnyugati részén előbukkant pár 15-16. századi jelenség is. 

Nagyon valószínű, hogy a források alapján Betefalvának nevezett falut találhatták meg a régészek. A település első írásos említése 1335-ben történt, a források tanúsága szerint a 14-15. században nemesek által volt lakott a falu. Egy 1530-as években keletkezett irat szerint határa a Pölöske-patakig, a mai Szévíz-csatornáig terjedt, ahol malmaik is működtek. A törökök 1599-1600-ban elpusztították. Átmenetileg elnéptelenedett, véglegesen a 17. század második felében pusztult el a falu, egykori területe pedig Alsónemesapáti­ba olvadt be. Egy 15. századi gödörből nagyobb méretű vasserpenyő nyél nélküli töredéke került elő, valamint rengeteg vaskés és ólom­olvadék, ezek a 16. századból származnak. 

Másik közeli helyszínen újabb középkori település nyomait is megtalálták. A nagy mennyiségű középkori leletanyag – edénytöredékek, téglák és tetőcserepek töredékei, kályhaszemek – utaltak az egykori településre. Itt bukkantak rá gyűrűkre és egy harang töredékére, ami egykor volt templomra utalhat. 

A próbafeltárások december közepén fejeződtek be, és az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy a teljes felületű feltárások újabb nagyszerű tárgyakat, leleteket, jelenségeket hoznak majd napvilágra.