Frissen Zalából

2021.11.26. 16:00

Traktorral gyarapodott Kerecseny eszköztára

Egy modern, nagy teljesítményű traktorral gyarapodott az önkormányzat eszköztára.

Horváth-Balogh Attila

Réti Alfréd az új traktorral

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

Réti Alfréd, Kerecseny polgármestere elmondta: a 90 lóerős, Solis típusú erőgép és a hozzá tartozó tolólap megvásárlását a Magyar falu programba benyújtott nyertes pályázatuk tette lehetővé. A traktor a munkagéppel együtt 15 millió forintba került. A polgármester jelezte, szeretnék a munkagépparkot bővíteni, amihez újabb pályázatot nyújtanának be.

Réti Alfréd az új traktorral
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Egyelőre főleg kommunális célokra, hóeltakarításhoz tervezik használni a traktort, de jövőre szeretnék bevonni a településen évek óta kiválóan működő mezőgazdasági programba is. Ezért is reménykednek a tervezett bővítésben, mely során a 8 és fél hektáros területük műveléséhez vásárolnának például talajművelő eszközöket. Az új traktor alkalmasabb a zöldterületek karbantartásához is a meglévő, kisebb teljesítményű erőgépeknél, melyek a nagyobb fűben már erőlködnek a mulcsozóval.

Réti Alfréd jelezte még: a mezőgazdasági programban nemrég egy dughagymaültető gépet is tudtak vásárolni félmillió forintért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában