Frissen Zalából

2021.11.02. 10:00

Népszerűvé vált a Milejszeg és Nagylengyel közötti út

Újabb szakaszon kapott aszfaltburkolatot a Milejszeget Nagylengyellel összekötő út, ami további könnyítést jelent a közlekedők számára és csökkenti a talaj erózióját is.

Arany Gábor

Az újonnan aszfaltozott úton Egyed Gyula alpolgármester, Fonyadt Róbert, Vigh László és Horváth László önkormányzati képviselő Fotó: PU

Mint 2019 szeptemberében lapunkban is beszámoltunk róla a 330, illetve 480 lakost számláló két település közötti földes utat felújították, amihez 34,5 millió forint támogatást nyertek és 6 millió forint önrésszel járultak hozzá az önkormányzatok. A Milejszeget átszelő 74114-es és a Nagylengyelre északról befutó 7407-es számú utak összekötésével 2,4 kilométerre csökkent a távolság, és ennek milejszegi része nagyobbrészt már aszfalttal burkolt. A beruházásnak köszönhetően ily módon nem kell 12 kilométeres kerülőt tenni a két település között. A talajstabilizált cementált remix burkolattal megerősített út népszerűvé vált, mert sokan dolgoznak a szomszédos településeken, és a megyeszékhely déli része is egyszerűbben, gyorsabban érhető el ezen az úton.

Az újonnan aszfaltozott úton Egyed Gyula alpolgármester, Fonyadt Róbert,
Vigh László és Horváth László önkormányzati képviselő Fotó: PU

Fonyadt Róbert polgármester minap arról számolt be, hogy a Magyar falu programban sikeresen pályáztak az Ady utca aszfaltburkolatának folytatására. Az elnyert 10,8 millió forintból 200 méteres szakaszon építették ki a szilárd burkolatot a padkával egyetemben. A község közigazgatási határáig még 300 méter murvás szakasz vár aszfaltozására, a maradék 1,3 kilométer pedig már Nagylengyelhez tartozik, mondta el.

A beruházás kapcsán Vigh László országgyűlési képviselő kiemelte, a régebben felhagyott, de a települések közvetlen összekötését szol­gáló kisebb utak felújítását is támogatja a három évvel ezelőtt elindított Magyar falu program. Jövőre 270 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a falvak infrastrukturális fejlesztések megvalósításához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában