2021.11.29. 18:00
Merics Istvánné díszpolgári címet kapott
Az adventi időszak és az egyházi év kezdetének jeleként a szentmise előtt meggyújtották az első gyertyát szombaton a templom előtti koszorún.
Az első adventi gyertya fényét Vigh László országgyűlési képviselő lobbantotta fel Fotó: Pezzetta Umberto
A Farkas László bagodi plébános által celebrált istentiszteleten ez alkalommal a közösség megbecsülését és összefogását is kifejezték. Az önkormányzat ugyanis az elmúlt évben alkotott rendeletet a díszpolgári címre, amit most adtak át először. Varga Katalin polgármester tájékoztatása szerint a Hagyárosbörönd Egyesület vezetője, Molnár Imre javaslatára Merics Istvánné, a település nyugalmazott pedagógusa számára adták át a megtisztelő címet, amit lánya, Merics Magdolna vett át 95 éves édesanyja nevében.

Vigh László országgyűlési képviselő kiemelte, a pedagógus lámpás a faluban, hiszen tanít, nevel az iskolában és azon kívül is, ezért munkája meghatározó a közösség életében. Bejelentéssel is élt, 100 ezer forintot ajánlott fel az ötéves Takács Bálint gyógykezelésére. Szombaton ugyanis a 300 lelkes faluban megrendezett adventi program fő célja a kisfiú gyógyításának támogatása volt, aminek érdekében jótékonysági süteményvásárt is rendeztek. Az adományokat gyarapította a misén összegyűlt perselypénz is.
Hagyárosböröndi szabadtéri kulturális hagyományőrző nap