Frissen Zalából

2021.11.17. 17:30

Kétmillió forintos bírság is kiszabható a zöldfelületen álló gépjárműért Zalaegerszegen

Akár kettőmillió forintos közigazgatási bírsággal is sújtható a zöldfelületen való parkolás a megyeszékhelyen.

Arany Gábor

Fotó: ZH

Az erről is szóló, a közösségi együttélés alapvető szabályait összefoglaló önkormányzati rendelet még áprilisban módosult, és a változás július elsején lépett hatályba, ami alapján már több eljárás indult.

Fotó: ZH

A megyeszékhely 26 ezer háztartására 35 ezer gépjármű jut, az utak terheléséhez hozzájárul a környező településekről érkező autóáradat. A parkolóhelyek száma nem követte az autóállomány gyarapodását, ám ez akkor sem menti azokat, akik bárhol képesek megállni, várakozni.

– Az önkormányzat évről évre jelentős összeget költ a közterületek, járdák, zöldfelületek gondozására, fejlesztésére. Ha valaki erre nincs tekintettel és megrongálja, akkor a közösség pénzéből kell helyreállítani, ami nem maradhat következmény nélkül – fogalmazott bevezetésképpen Zsupanek Péter, a polgármesteri hivatal önkormányzati osztályának a vezetője.

Fotó: ZH

Az minden közlekedő számára evidens vagy annak kellene lennie, hogy a város útjain, közterületein a KRESZ előírásait be kell tartani. Nem kevesen azonban úgy gondolják, hogy amit nem tiltanak, azt szabad, nos ez tévedés. Erre példaként a járdán parkolást említi meg elsőként Horváth Attila, a közterület-felügyeleti csoport vezetője.

Sokan nem veszik figyelembe, hogy járdán – részben vagy teljes terjedelemben – csak akkor szabad megállni, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi. Ez esetben további feltétel, hogy a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalhatja el, a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon maradjon, és a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladhatja meg.

A másik gyakori szabályszegés a rakodási terület jogosulatlan használata. A KRESZ szerint a várakozni tilos alatt kiegészítő jelzőtáblával megjelölt területen csak az áruszállító jármű várakozhat a folyamatos fel- és lerakodáshoz szükséges ideig. Más jármű – akár 5 percnél hosszabb ideig is – akkor tartózkodhat, ha a vezető a járműnél marad és áruszállító érkezésekor a rakodóhelyre való beállását haladéktalanul lehetővé teszi.

Fotó: ZH

– A belvárosban az üzletek kiszolgálására több rakodási terület is található, ám ezeket rendszeresen és szabályt sértően elfoglalják, emiatt az áruszállító kénytelen szabálytalanul megállni a rakodása idejére – említi meg Horváth Attila és azonnal példát is mutat. Városházi irodája ablakából rálátni a szalagház mögötti utcácska elején lévő rakodási területre, amit most is, mint oly sokszor személyautó foglal el. Sofőrje sehol, az érkező teherautós ezért kénytelen a tilosban, ráadásul járdára felhajtva megállni a rakodása idejére, hogy ne akadályozza a forgalmat. Ez esetben viszont mindkét autóst meg lehetne büntetni.

A bevezetőben említett bírságtételek a zöldfelületet érintik. A rendelet megfogalmazása szerint ugyanis tilos közterületen zöldfelületi építményt, zöldfelületi elemet rendeltetésétől eltérően használni, a növényzetet károsítani, járdákon, tereken a közforgalmat akadályozni. Ha a tilalmat gépjárművel sértik meg, akkor a jármű üzembentartója viseli a felelősséget.

A helyszíni bírság legfeljebb ötvenezer forint, illetve közigazgatási eljárásban maximum 200 ezer forint lehet természetes személy esetén, de már kétmillió forint a határ jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén.

– Ez a szabályszegés iskolák, óvodák környékén gyakori, illetve nyáron szaporodik meg, amikor az árnyékot keresve előszeretettel állnak le a fák alá az autókkal – említette meg Zsupanek Péter. Hozzátette, a büntetés alól lehet ugyan mentesülni a rendeletben előírt, de csak az objektív felelősség szabályainak megfelelő kivételek esetén.

Horváth Attila arról is beszélt, hogy egyéb szabályszegésekkel szemben is eljárhatnak a közterület-felügyelők. Például a behajtás tilalmára vagy a korlátozásokra vonatkozó szabályok megsértése 30 ezer forintos közigazgatási bírságot ér. A megállni és várakozni tilos figyelmen kívül hagyása pedig 10 ezer forint helyszíni bírsággal sújtható, ez pedig akár távollétben is kiszabható.

Az új előírások alapján az elmúlt hónapokban a közterület-felügyelők fél száznál több közigazgatási eljárást indítottak, helyszíni bírságot pedig 442 esetben szabtak ki összesen 5,2 millió forint értékben. Horváth Attila fontosnak tartotta kiemelni, a bírságok összege az államkasszát gyarapítja, és nem az önkormányzatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában