Frissen Zalából

2021.10.24. 12:00

Jótékonysági futás a koraszülöttekért: Zalaegerszegről rajtoltak, Keszthelyen értek célba (videó) – Frissítve

Zalaegerszegről, a ZalaZONE Járműipari Teszt­pályáról rajtolt el ötödik alkalommal a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány „Másodszor is célba érünk” elnevezésű jótékonysági futása vasárnap reggel. A rajtzászlót Balaicz Zoltán polgármester emelte a magasba az indulásnál.

Mozsár Eszter

A múlt esztendőben a járvány miatt elmaradt a futás, ám most újult erővel gyülekeztek mindazok, akik ezzel a figyelemfelkeltő akcióval támogatják a 11 éve működő közhasznú szervezetet, és irányítják rá a figyelmet a koraszülött gyermekeket nevelő családokra.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A zalai dombok között jelölték ki most is az útvonalat, a 66 kilométeres távra idén közel 70 csapat és 35 egyéni induló nevezett, így 425-en vettek részt a programon. A rajt után a csácsi városrészt elhagyva Nemesapátin, Beze­réden, Kallósdon, Kehidán, Nemesbükön, Egregyen és Hévízen át érkeztek a Balatonparti városba, ahol a koraszülött gyermekek 700 méteres futásával ért véget a verseny.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A rendezvény fővédnöke Lubics Szilvia, többszörös győztes Ultrabalaton- és Spartathlon-futó, védnöke Bérces Edit világ- és Európa-bajnok ultramaraton-futó, Ivan Cudin, Európa-bajnok ultramaraton-futó, Bicsák Bence válogatott triatlonista, dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

Videónk:

Ezek is érdekelhetik