Frissen Zalából

2021.10.06. 12:00

Időseknek tartottak sportnapot Zalaegerszegen

A városi önkormányzat és a helyi Idősügyi Tanács (IT) jóvoltából az 2013 óta rendszeres idősek hónapja rendezvényei keretében tartották meg kedden a hagyományos városi sportnapot, amelyre 17 csapat jelentkezett, ők öt sportszámban vetélkedhettek.

Arany Horváth Zsuzsanna

A kosárra dobás is a sportnap versenyszámai között volt Fotó: Katona Tibor

A közösségi akció célja az összetartozás erősítése, ami a korábbi járványhelyet miatt különösen fontossá vált újra, hangsúlyozta köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester, egyben az IT elnöke, hozzátéve, Zalaegerszegre virágzó közösségei miatt más városok elismeréssel nézhetnek. Ottjártunkkor az öt fős csapatok épp nekiláttak a fizikai-szellemi állóképességet javító játékos megmérettetésnek, a botfai Őszirózsa Nyugdíjas Klub a kosárra dobással melegített be.

A kosárra dobás is a sportnap versenyszámai között volt Fotó: Katona Tibor

„Mi évtizedek óta részt veszünk a mozgást előtérbe helyező közösségi eseményeken, legidősebb tagunk 74 esztendős”, mondta Salamon Gyula csapatkapitány, aki azt is hozzátette, az elmúlt időszakban 23 hétfőn indultak el 6-9 kilométeres közös túrára. Csütörtökön is módjuk lesz erre, hiszen aznap kerül sor a városi gyalogló kirándulásra. A sportnap győzteseinek az október 27-ére tervezett zárórendezvényen adják át a jutalmakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában