Frissen Zalából

2021.10.25. 11:30

Hat települést szolgál a megújult zalaszentgyörgyi hivatal

Hat település 2400 lakóját szolgálja az önkormányzati hivatal, amelynek épületét teljes felújítás után pénteken adták át.

Arany Gábor

Az átadást jelképező szalagot Cseke Ottó, a kivitelező cég vezetője (balról), Takácsné dr. Simán Zsuzsa, Kovács Dezső és Vigh László vágta át

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A tavaly kezdődött munkálatok során az épület energetikai korszerűsítése történt meg először. Azaz a villamossági rendszert és a fűtést újították fel, napelemtáblákat telepítettek, az épületet hőszigetelték, kicserélték a nyílászárókat. Idén pedig az önkormányzati hivatal épületének belső átalakítására kerítettek sort, igazodva az igényekhez, mondta el érdeklődésünkre Kovács Dezső zalaszentgyörgyi polgármester. A munkálatokra az elmúlt két évben összesen 80 millió forintot költöttek.

A székhely település mellett Kávás, Zalaháshágy, Babosdöbréte, Zalaboldogfa Zalacséb lakóit szolgálja a hivatal. Mint Takácsné dr. Simán Zsuzsa jegyző felidézte, a hivatalt 1992-ben hozta létre Zalaszentgyörgy és Kávás.

Az átadást jelképező szalagot Cseke Ottó, a kivitelező cég vezetője (balról), Takácsné dr. Simán Zsuzsa, Kovács Dezső és Vigh László vágta át
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A jegyző szólt arról is, hogy a jogszabályi változások hatására gyarapodott a hivatalhoz csatlakozott községek száma, és a legutóbbi önkormányzati választást követően alakult ki a jelenlegi szövetség. Ennek jelentőségét átérezve az ünnepségre meghívták mindazokat, akik valaha a hivatalban dolgoztak, ezzel is megköszönve nekik a munkájukat.

Kovács Dezső polgármester az avatáson arról beszélt, hogy a vidék, a falvak megmaradása Magyarország fejlődésének záloga. Erre jó példa, hogy az elmúlt négy évben közel 135 millió forint állami támogatást nyert el a zalaszentgyörgyi önkormányzat. Ennek is köszönhetően a falu és lakói gyarapodnak. Jellemző, hogy a településen most eladó telket, eladó házat nem találni.

Az önkormányzatiság az ország sikerágazata. Ezt Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos fogalmazta meg. Mint mondta, a tanácsrendszer után az önkormányzatok létrehozásával hatalmas fejlődés indult el. Közművek épültek ki, és ez a fejlődés a magyar emberek sikere. Szólt arról is, hogy a három éve elindított és 10 évre tervezett Magyar falu programban azt a célt tűzték ki, hogy minden magyar település belterületi útját, járdáját, közintézményét felújítsák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában