Frissen Zalából

2021.10.21. 15:00

Adomány civileknek – A helyi termelőket is segítenék Zalában

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége zalaegerszegi és letenyei egyesületeknek, intézményeknek hozott adományokat csütörtökön. A szervezetek akciójának fő célja, hogy népszerűsítsék a hazai termelők készítményeit, s ráirányítsák a figyelmet a kézműves értékekre, valamint a tudásátadásra.

Mozsár Eszter, Benedek Bálint

A zalaegerszegi adományozás résztvevői a termelői piac épületénél

Szőnyi Kinga, az érdekszövetség elnöke, Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora nyújtotta át házi befőzőautomatákat, ivólékészítő- és aszalógépeket a két zalai városban. Akciójukkal elsősorban a közösségek adománygyűjtő programjaira hívják fel a figyelmet. A civil misszió 2016-ban indult, először a korszerű gyermekétkeztetésre koncentráltak, azóta több mint 80 helyszínen járva hívták fel a figyelmet a közösségeket segítő adományozásokra. Zalaegerszegen Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos ajánlására ezúttal a Nagycsaládosok Egyesületének, az Űrhajós utcai bölcsődének, a Göcseji Tudásközpontnak és a Göcseji Kézműves Egyesületnek adták át a konyhai gépeket a helyi termelői és kézműves piac épülete előtt.

A zalaegerszegi adományozás résztvevői a termelői piac épületénél. Fotó: Pezzetta Umberto

Letenyén, a Fáklya Művelődési Házban tartották az átadó ünnepséget, ahol kizárólag őstermelők kapták meg adományként a berendezéseket. Az egybegyűlteket, Cseresnyés Péter államtitkár köszöntötte: az őstermelőket évek óta arra ösztönözzük ebben a térségben, hogy ha lehetséges ne csak a családnak állítsanak elő termékeket, hanem a köznek is, melyeket aztán a termelői piacokon értékesíthetnek. Még a 2010-es évek elején Nagykanizsán elindult egy program, termelői vásár, ahol bemutattuk milyen értékeket őriznek a környék őstermelői. A vásárlók szívesebben költenek esetleg többet a magyar, esetleg zalai termékekre, hisz tudják, azok minőséget képviselnek.

- Szerencsére a kormány támogatásainak jóvoltából, illetve a környék vállalkozó kedvű gazdáinak köszönhetően egyre többen kezdik a zárt kerteket megművelni – folytatta az államtitkár. – Ráadásul nem is akármilyen növényekkel, például az ország legnagyobb kiviültetvénye Becsehelyen van, sőt az a gyümölcs jobb minőségű, mint a külföldi. Hasonlóképp büszkék lehetünk a datolyaszilvára és a fügére is. De megannyi minőségi lekvárt, ivólét és aszalványt lehet majd készíteni a felajánlásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában