Frissen Zalából

2021.10.11. 11:00

A történelmi múltunk méltó ápolása a cél Tótszerdahelyen

Az 1479-es kenyérmezei diadal 542. évfordulója alkalmából, valamint a magyar seregeket vezető Kinizsi Pál tiszteletére szervezett egész napos programot a Thúry Vitézlő Oskola és a nagykanizsai Aranykor Egyesület.

Gyuricza Ferenc

Marton István plébános áldást kér a túra résztvevőire

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A szombati rendezvény két legfontosabb eseménye egy 14,79 kilométeres emléktúra, illetve egy díjazásos futóverseny volt, amelynek hosszabb távja ugyancsak 14,79 kilométert tett ki, a rövidebb pedig ennek pontosan a felét. A bakancsos túra kezdetét megelőzően Marton István plébános bemutatta a kiindulópontként megjelölt Jézus Szíve-templomot, majd áldást mondott a résztvevőkre, végül a két civil szervezet vezetői megkoszorúzták a községben található hősi emlékművet.

Marton István plébános áldást kér a túra résztvevőire
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A program kapcsán Farádi-Veres Klemencia, az Aranykor Egyesület elnöke lapunknak arról beszélt, hogy ez már a harmadik ilyen jellegű közös történelmi megmozdulása volt a két szervezetnek. Az Őseink nyomában történelmi túrakör programsorozat létrehozása érdekében azért fogtak össze az egyesületek, mert mindkettő érintett a történelmi hagyományőrzésben és az értékmentésben. Veres András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője szerint ez a rendezvény túlmutat a testi-fizikai erőpróbán, szellemi-lelki emelkedettségével is hozzájárul ahhoz, hogy résztvevői méltó módon ápolják a magyar történelmi múltat, a magyar vitézi hagyományokat. Ezt szolgálta többek közt, hogy a túra vezetői korhű öltözékben tették meg a távot. Az emléktúra és a futóverseny mellett számos kísérőprogram – például történelmi előadás, a kor fegyverzetének bemutatása – várta még az érdeklődőket a nap folyamán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában