Frissen Zalából

2021.10.26. 20:00

A tájháztól a Borostyán-tóig tartott a zalalövői városismereti túra

Harmadik alkalommal rendezte meg városismereti túráját a Zala­lövői Tájház Egyesület. A szombati programon több mint tíz csapat, mintegy hetven fő vett részt.

Gyuricza Ferenc

Túrázó csapat a tájháznál: Hassay Andrea, Pongrácz Csaba, Tóth Szandra és Lőrincz Gyula

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A túra kiindulópontja ezúttal is a Petőfi utcában található tájház, pontosabban a XIX. századi néprajzi emlék mögött kiépített szabadtéri kemence és rendezvénytér volt. A szervezők ide várták a résztvevőket, s rögtön próbatétel elé is állították őket. A program ugyanis nemcsak túrát foglalt magába, hanem elméleti kérdésekkel és gyakorlati feladatokkal is bombázták a jelentkezőket. A kvízfeladatok egy része értelemszerűen a tájházhoz kapcsolódott, de volt lehetőség számot adni többek közt gombaismeretről vagy a város történetével kapcsolatos adatokról is.

Túrázó csapat a tájháznál: Hassay Andrea, Pongrácz Csaba, Tóth Szandra és Lőrincz Gyula
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– Ennek a programnak a célja nem változott, az volt az alapgondolatunk, hogy olyan túrát szervezzünk, amelynek során a résztvevők megismerhetik a város nevezetességeit, épített és természeti értékeit – mondta Komáromi István, a Zalalövői Tájház Egyesület elnöke. – Az első túra sikere arra ösztönzött bennünket, hogy évente megismételjük a programot, ám mindig más-más útvonalat, más helyszíneket kiválasztva. Ezúttal a Borostyán-tóra, valamint a tó környékére fókuszálunk. A rendezvényhez társszervező­ként csatlakozott a Borostyán Horgász Egyesület, a Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, valamint az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, ők azt vállalták, hogy egy-egy állomáson a saját profiljukhoz illő feladatokkal fogadják a résztvevőket, ezzel is színesítve a túra programját – magyarázta.

Komáromi István hozzátette: minimum négyfős csapatokat, családokat, baráti társaságokat, munkahelyi kollektívákat, utcaközösségeket vártak. Azt is elmondta: az idei túra volt eddig a legsikeresebb, ez mind a nevező csapatok, mind a részt vevő személyek számát tekintve igaz. A jelentkezők többsége helybéli, de jöttek a környező településekről, a közeli városokból is. A legjobb teljesítményt az Erdei Pajzsika csapat nyújtotta, amelynek tagjai az oklevél mellé külön ajándékot is kaptak, de a szervezők minden résztvevőt vendégül láttak. A Borostyán Horgász Egyesület jóvoltából halászlével kínálták a túrázókat, a Tájház Egyesület tagjai pedig frissen sütött kemencés kenyeret biztosítottak hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában