Frissen Zalából

2021.10.09. 15:30

A nő, aki bohócként találta meg álmait: Igazi Anita, vagyis Borka a bohóc

Kevés nő szeretne bohóc lenni, Igazi Anita mégis ebben találta meg álmát. Vajon miként merül fel egy nőben a gondolat, hogy mégis ezt válassza hivatásaként?

Józsa Zsuzsa

Fotók: Igazi Anita

- Annak idején az iskolában az őrsgyűléseken mindenkinek volt egy titulusa, mint például mókamester, nótafa. Én egyikhez sem tudtam magamat besorolni, mert nem tudtam sem jól énekelni, sem jól sportolni, és igazából semmiben nem éreztem magam kimagaslóan ügyesnek. Rossz érzés volt rágondolni, hogy nem vagyok elég jó a világban és nem tudok majd semmit hagyni magam után. Mindig akartam valami pluszt, hogy több legyek, de akkor még nem találtam meg ezt az utat – kezdte történetét Anita.

A gyerekek iránti szeretete már korán megmutatkozott. Két öccsével sokat foglalkozott, tizenhárom évesen már bébiszitterkedett. Tanári pályára szeretett volna lépni, mégis egy teljesen más irányba indult el: kereskedelmi szakoktató lett.

Első gyermekének kérése mutatta meg neki az utat

- 2006-ban költöztünk Zalaegerszeg belvárosába. Fiaim születésnapjait zsúrokkal, baráti összejövetelekkel ünnepeltük. Ezeken az alkalmakon sokat foglalkoztam és játszottam a gyerekekkel. Amikor a nagyobbik fiam első osztályos volt, különös kéréssel állt elém: a szülinapi bulijára szeretett volna egy bohócot. Hosszú keresgélés után sem találtam a megfelelő személyt, innen jött az ötlet: én leszek a bohóc!

Első gyermekének születésnapi kívánsága indította el a pályán. Fotók: Igazi Anita

A barátnője varrta meg a kívánt ruhát, szereztek egy régi koffert és sok-sok festéket. A produkcióra a szülők is kíváncsiak voltak, így mindannyian ott maradtak megnézni, ami végül osztatlan sikert aratott.

- Ez hatalmas adrenalint adott nekem, így elmentem a gyermekem óvodájába. Ott megkérdeztem az óvónőtől, mi a véleménye arról, hogy bohócként eljöjjek a csoportokba bemutatkozni. Ő támogatta az ötletemet: így kezdődött el a pályafutásom. Elkezdtem szájról szájra terjedni és egyre több felkérést kaptam rendezvényekre, szülinapi zsúrokra.

Nem volt kérdés, hogy Borka bohóc lesz a neve

- Elmentünk Szombathelyre egy színházi előadásra, ahol a darabban ott volt Borka, a boszorka. Fantasztikus volt a műsor, én ott már tudtam, hogy nekem ez a név kell. Akkor még azt hittem, hogy majd a harmadik gyerkőcömet fogom így hívni, de körülbelül fél évvel később azon a bizonyos születésnapon én vettem fel a nevet: így lettem Borka bohóc. Ez volt az a plusz , amire egész életemben vártam.

A gyerekek iránti szeretete már korán megmutatkozott.

Az elején sok kérdés merült fel benne

- Néha nem minden sikerült úgy, ahogy terveztem. Például nagyon tudtam rajta rágódni, ha pont a szülinapos nem akart velem játszani, vagy sírt, esetleg nem voltam neki szimpatikus. Ezeket nagyon nehezen dolgoztam fel. Az elején azt sem értettem, hogy negyven gyerekből tíz miért nem akar velem játszani. De idővel megtanultam, hogy ez nem az én kudarcom, hiszen az a kisgyerek, aki mondjuk feszült volt a saját szülinapján és nem tudott feloldódni, az 1 év múlva a legboldogabb volt egy másik szülinapi zsúron. Arra is rájöttem, hogyha egy gyerek nem akar velünk pont az adott napon játszani, még nem biztos, hogy nem élvezi azt, ha csak néz minket. Ez okozott az elején nehézséget, amit nagyon nehezen dolgoztam fel.

„Hatalmas adrenalint adnak nekem a gyerekek amikor jönnek és megölelnek, én pedig érzem, hogy boldogok.”

Anitának szüksége volt az elején a megerősítésre, hogy van -e létjogosultsága egyáltalán ennek a dolognak. Kérdéseire a választ mindig a gyerekektől kapta meg: ők mutatták meg, mi tetszik nekik és mi a fontos. Így alakult, hogy a mai napig Borka bohóc interaktív és tematikus előadásokkal szórakoztatja a kicsiket.

Hivatásában örök gyerek maradhat.

„ Úgy érzem, az egyik részem még nem nőtt fel és meg tudok maradni gyereknek.”

- Kicsit félek tőle, hogy egyszer majd eljön az idő, abba kell hagyni. De bízom benne, hogy ez minél később fog megtörténni. Ebben örökké gyerek maradhatok.

Fotók: Igazi Anita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában